Testvér, üdvözöllek az Exodus 40 3. napján!

Ma nagyböjti pénteki bűnbánati nap van. A péntek Jézus értünk vállalt megváltó halálának napja. Szigorú böjti nap van: tartózkodunk a hústól Jézus iránti szeretetből, de akár vállalhatjuk azt is, hogy a bűnbánat lelkületével felajánljuk, hogy maximum háromszor eszünk és csak egyszer lakunk csak jól. 

“A böjt talán fontosabb, mint valaha, egy olyan korban, amikor a túlfogyasztás és a kényelem mindennapos. …Telített gyomorral neheze bb imádkozni, mert már elégedettnek érezzük magunkat. Az ételtől való tartózkodás mélyebb éhséget ébreszthet bennünk – egy olyan éhséget, amely Isten után kutat, aki az a táplálék, amire mindenek felett szükségünk van. Jézus nem kért tőlünk olyat, amit ő maga ne tett volna meg. Jézus negyven nap és negyven éjjel böjtölt a pusztában, mielőtt megkezdte nyilvános működését.

A böjt, akárcsak az aszkézis más formái, megtör bennünket, hogy megnyisson Isten felé, és lehetővé tegye, hogy elménk könnyebben a lelki dolgokra összpontosítson. Nem a büszkeségre kell indítania, hanem az imádságos alázatra. Törekedj arra, hogy az Exodus 40 során a böjtödet és az aszkézis más formáit inkább tartsd meg magadnak, és támaszkodj az imapárodra és testvéri közösségedre bátorítás és támogatás céljából. Minden aszkézis csupán eszköz egy sokkal nagyobb cél eléréséhez: Isten és felebarátaink szeretetéhez. Ha kevesebb ételt fogyasztunk, és tartózkodunk a drága italoktól, jobban összpontosíthatunk arra, hogy tápláljuk azokat, akik nélkülöznek, így közelebb kerülve Krisztushoz a szegényekben.” (Részlet az Exodus 90-ből)

Nagyböjt péntekein két lehetőség is nyílik számodra, hogy akár teljes búcsút nyerhess (az egyik, ha keresztúton veszel részt, s meggyónva megáldozol, a másik, ha áldozás után a feszület előtt elimádkozod az Íme, jóságos Jézusom… kezdetű imádságot. Részletek itt: https://laciatya.hu/index.php/tartalmaink/imak

Olvasmány a Kivonulás könyvéből - Kiv 2,11

Közben Mózes felnövekedett és elment meglátogatni testvéreit. Látta a kényszermunkát, amelyet végezniük kellett s észrevett egy egyiptomit, amint éppen az egyik héber testvérét ütlegelte. 

Gondold át!

Mai elmélkedésünkben először gondoljuk át, milyen lehetett Mózes gyerek- és ifjúkora! Képzeljük el a kicsi Mózes helyzetét. Kisbabaként egy kosárral a Nílus vízére bízzák a szülei, a Fáraó leánya húzza ki őt a vízből, majd tudtán kívül saját anyjára bízza, hogy szoptassa és nevelje fel neki, s amint felserdül hozza vissza neki Mirjam, Mózes nővére a gyermeket, hogy sajátjaként szerethesse. Mózes ekkor bekerül a Fáraó palotájába. Ebből a kisfiúból kitépik a népének a lelkét, megfosztják héber ruháitól. Ez a nap megváltoztatja a nyelvét is. Ott van ez a kisfiú, még igazából beszélni se tud rendesen, és hirtelen egy másik anyukát kap és többé a saját anyukáját nem látja. Bekerül egy teljesen más környezetbe, mint ami eddig a szerető otthon volt számára. 

“Közben Mózes felnövekedett” - olvassuk. De vajon milyen énképe alakulhatott ki? Nagyon sokáig megzavarodva él, nem tudja, hogy kicsoda. Egyiptomi vagy zsidó? Önazonosságában összezavarodott. Egy idő után, ahogy felcseperedik a Fáraó palotájában, észreveszi, hogy az ő orra nem ugyanúgy áll, mint az egyiptomiaké, és furcsa a bőrszíne is, talán úgy érzi, hogy ő valami “fatty” lehet. Nem érti, hogy került ide a Fáraó udvarába. Nem tartozik az egyiptomiakhoz, de a zsidókhoz sem. Teljesen elbizonytalanodik, hogy ő ér-e valamit, egyáltalán számít-e az Istennek. MÉGIS azt látjuk, hogy Istent ez nem akadályozza meg: Isten görbe vonalakon is tud egyenesen írni. Ami egyik oldalról szerencsétlenségnek tűnik, a másik oldalról Isten kiválasztó szeretetének jele lehet. Erről szól az alábbi tanúságtétel:

“Amikor anyám terhes volt velem és nem tudta, egy röntgenfelvétel során sugárzást kapott, s én nyúlszájjal születtem, azaz az ajkamon és a szájpadlásomon nagy rés tátongott. Nagyon hamar észrevettem, hogy ha elmegyek otthonról – amely egyfajta puha, óvó fészek volt, tudtam, hogy ott  szeretnek -, gúnyos tekinteteknek… titkos nevetgélésnek teszem ki magam. Az arcom, azaz önmagam gyűlöletében nőttem fel. Órákat töltöttem a tükör előtt, megpróbáltam kitalálni, milyennek kellett volna lennem, hogy mindenki szeressen. Komplexusom megmérgezte az életemet, mindenhol fölöslegesnek éreztem magam, mindenkitől féltem, tehát nem tudtam szeretni sem. Ugyanakkor imádkoztam egyedül vagy másokkal a megújuláshoz tartozó imacsoportokban. Testvéreim Jézusban körülvettek szeretetükkel és az Úr tanításán keresztül fokozatosan kiengesztelődtem önmagammal. Megértettem, hogy a fogyatékosságom kisgyermekkorom óta eltávolított, elkülönített másoktól. Isten igéjét tanulmányozva megtudtam, hogy a „Kadosh” szó éppen azt jelenti: megszentelt, azaz kiválasztott, elkülönített. Amikor Isten valakit különleges szeretettel szeret, kiválasztja és félreállítja. Lassanként nyilvánvalóvá lett előttem: el kell fogadnom, hogy elutasítottságból fakadó szenvedéseim egy különleges, kiváltságos szeretet másik oldalát jelentik. Az Úr lassanként megértette velem, hogy ebből a fogyatékosságból, félreállítottságból megszentelést, a kiválasztottság jelét akarta. Sérülésem tulajdonképpen öröktől fogva és mindörökre hozzá kapcsolt. Azon a napon, amikor ez a világosság felkínálkozott számomra és elfogadtam, hatalmas szabadulást éreztem komplexusaimból, olyannyira, hogy teljesen elfelejtettem az arcomon lévő jegyet és már soha nem gondolok rá.” (Részlet Jo Croissant: Testünk a szépség temploma című művéből, 11. o.)

Ekkor értette meg ez a férfi, hogy Isten őt kiválasztotta, kihasította a világból és valami egyedülálló hivatást adott neki. Ebben a megtört életben fel tudta ragyogtatni az Isten a mosolyát és olyan helyekre tudott eljutni a szeretetével, ahova senki más. Megtanult önsajnálat nélkül élni és megtalálta a küldetését. Megértette (bár poklokat járt meg addig), hogy miért van itt a földön: azért, hogy másokba erőt öntsön, akik elhagyják magukat, akik nem tudnak bízni már az Isten szeretetében.

Mózes is először talán arra gondol, hogy az élet egy csúnya játékot játszik vele, aztán egyszer csak megszólal benne a vér szava, s meglátogatja testvéreit. Felismeri kicsoda ő, és kikhez szól a küldetése: elhivatottságot érez arra, hogy segítsen övéin: hogy igazságot szolgáltasson az elnyomottaknak. Saját fájó élményei tették őt érzékennyé irányukban, amiket hosszú évtizedeken át elnyomott magában. Mózesnek magas árat kell fizetnie a kényelemért a fáraó palotájában: elszakadt testvéreitől. A címek és kiváltságok a közöny szakadékát nyitották meg, amely lassanként elfelejtette vele gyökereit. Egy tál lencséért zálogba adta identitását.

“Felcicomázva, mint aki királyi családból való, és a Fáraó családjának előjogait élvezve nőtt fel. Tekintélyes és gazdag volt. Damaszkuszi finom brokátba öltözött. szabad keze volt a királyi kincstár fölött és udvari hintóját négy fehér ló vontatta. Megbízólevele minden kaput megnyitott, a Királyok Völgyének befolyásos embere volt. Csak kényelmére gondolt és arra, hogyan emelkedhet fel a társadalmi piramison, jóllehet ezért szemet kellet hunynia testvérei szenvedései felett. Annyi külsőség ellenére Mózesnek hiányzott a legfontosabb: megtalálni identitását és helyét a társadalomban. Egzisztenciális problémájának gyökere az volt, hogy nem találta helyét az életben: nem volt egyiptomi, de nem élt zsidóként sem. Tudatában volt annak, hogy privilégiumai nem sajátjai, hanem külső címnek köszönhetőek (ő volt a Fáraó lányának a fia). Az egyiptomi nagyurak lenézték és hátrányosan megkülönböztették, mert idegen volt. Viszont a zsidók sem ismerték: egyesek irigykedve nézték, mások árulóként tartották nyilván, aki az elnyomókkal kollaborál. Mózes jól ismerte az irigység és a hazugság ármánykodásait a Fáraó palotájában: a hatalmasok szeszélyeit, a felemelkedésért folytatott harcot egymáson átgázolva. Egy napon a thébai temetőbe ment, ahol megszemlélte a legendás szépségű Nefertiti és a hatalmas fáraók testét, melyekből csak bebalzsamozott múmiák maradtak. Keopsz piramisának árnyékában és a szfinx mosolyát szemlélve megértette, hogy az élet múlandó, és hogy akik nem éltek teljes életet, rászorulnak arra, hogy síremlékeket állíttassanak maguknak, hogy a történelem megemlékezzen róluk. Lassan elszíntelenedett számára a külsőségek világa.” (vö. Jose, H. Prado Flores, A pusztán túl, 19-25.) 

Mózes eljut addig a pontig, hogy fölteszi magának a kérdést: tényleg az a hivatásom, hogy itt maradjak a Fáraó palotájában mint mindenki más, vagy pedig  felvállalom ezt a kihasítottságot, hogy én más vagyok mint a többiek. Ismerjük az érzést, hogy rosszul esik nekünk, amikor különcnek érezzük magunkat, amikor mindenki más odaillő, csak mintha egyedül én nem lennék a helyemen. Érdemes azonban észrevennünk, hogy ebben mennyire ott lehet az Istennek a kiválasztó szeretete és hívása. A kadosh=szent szó elkülönítettet jelent. Azt jelenti, hogy a különbözőséged az előnyöd. Ez jelent egy sajátos lefoglaltságot és sajátos küldetést is. Isten gondviselése van ebben. Nem véletlenül került oda Mózes a Fáraó palotájába, zsidóként. Te sem véletlen vagy ott, ahol éppen vagy most.

Mózes lesz a zsidó nép megfelelő, alkalmas szabadítója, csak ezt még nem tudja. Megismeri az egyiptomiak minden tudományát, de mégis ott van a zsidó vér az ereiben, aztán rádöbben, hogy ő különbözik a többiektől. Rádöbben az ő választottságára, hogy ő a választott nép fia. És hogy ennél a kényelemnél, amit a fáraó palotájában él, még a pusztának az üressége, s talán még honfitársainak rabszolgasága is jobb, ezért meglátogatja testvéreit.

TE SEM VÉLETLEN VAGY ITT A FÖLDÖN: ISTEN VÁLASZTOTTJA VAGY.

Az sem véletlen, hogy épp abba a családba születtél, amelyikbe vagy épp azok a nehézségek értek, amik. Küldetésed van. Célja van az életednek. Isten akart téged. Szüleid egy gyereket akartak, még azt se tudták fiú leszel-e vagy lány, de Isten téged akart, olyannak amilyen vagy. Nincs olyan ember, akinek ne lenne hivatása. De ennek felismeréséhez fel kell ismernünk, hogy Isten milyen cél szolgálatába tudja állítani erősségeinket és “törésvonalainkat”. 

Aki nem ismeri saját értékét, az nem képes szolgálni másokat. Értékeink és korlátaink felismerése a kezdet ahhoz, hogy könnyedén, sérelmektől és komplexusoktól mentesen elinduljunk a szabadság felé vezető úton. Aki megtalálja önmagát, az már nem aggódik önmagáért, csupán azért, hogy segítsen másoknak megszabadulni az önmaguk miatti fölösleges aggódástól. Ha nem ismerjük meg és nem fogadjuk el önmagunkat úgy, ahogy vagyunk, akkor minden, amit teszünk, csak kompenzálása lesz szorongásainknak.

• Te miben keresed értékességedet?

• Miben keresed/találod identitásodat?

• Mik azok a hiányosságok, korlátok, nehézségek, fájó életesemények, amiken keresztül Isten egy különleges útra hív Téged?

• Mit gondolsz neked mi a küldetésed? 

Imádkozzunk!

Istenem, Te vagy életem Ura, aki mindent a kezedben tartasz. Segíts, hogy jobban rád támaszkodjak, bízva abban, hogy hatalmad a legnehezebb problémákat is meg tudja oldani. Eléd hozom most minden gondomat – a kapcsolataimban lévő csomókat, fájdalmas emlékeimet és sebeimet, valamint bűnös szokásaimat. Gyógyíts meg, és bocsásd meg, hogy oly sokszor elfordultam tőled. Fordíts vissza magadhoz most, taníts meg arra, mit vársz tőlem, és mit kell hátrahagynom. Adj erőt gyengeségeimben és küzdelmeimben, mert szükségem van rád, hogy velem légy! Jézus, ezt a Te legirgalmasabb szíved által kérem. Ámen. (Ima az Exodus 90-ből)

Napi “Carlo”

Carlo földi útja Londonban kezdődött 1991. május 3-án. Részben angol édesapja, Andrea Acutis és olasz édesanyja, Antonia Salzana üzleti vállalkozást folytattak Londonban, és a Gledhow Gardens 4-ben, SW5 kerületben laktak. Az Acutis család egy nagy biztosítótársaság, a Vittoria Assicurazioni SpA tulajdonosa volt akkoriban és ma is az. A Fulham úti Fájdalmak Anyja templomban lett 1991. május 18-án Carlo Isten gyermeke a keresztség szentségében. Ahogy a kis Mózest szülei, végülis Carlo-t is rábízták szülei a “vízre”, mely végül a legnagyobb áldást hozta el számukra, mindannak ellenére, hogy nem ezt prognosztizálták volna a körülmények. Isten előzmények nélkül is tud teremteni, vagy új lehetőségeket nyitni. 

Édesanyja elismeri, hogy hitét nem gyakorló családból származott, Carlo hatása előtt csak az elsőáldozáson, a bérmáláson és az esküvőjén vett részt szentmisén. „Nem én voltam a katolikus anya ideális modellje” – vallotta be. Apja hite eléggé langyos volt. Amikor randevúztak, egyikük sem volt templomba járó. Carlo szülei dönthettek volna úgy, hogy nem keresztelik meg fiukat, vagy rábízzák a választást majd felnőtt korára.  Ez azt jelentette volna, hogy megvonjuk Istentől azt a hatalmát, hogy a keresztségben adott megszentelő kegyelem által cselekedhessen. 

Isten mindannyiunk számára írt egy egyedi és megismételhetetlen történetet, de meghagyta nekünk azt a szabadságot, hogy mi írjuk meg a befejezést. (Carlo Acutis)

(Figueiredo, A.: Blessed Carlo Acutis, 5 steps to being a saint, ford. Bezák Tamás) 

Írta és összeállította: Farkas László

Testvér, üdvözöllek az Exodus 40  2. napján!

Kultúránk a szabadság megszállottja. Általánosságban ez azt jelenti, hogy azt gondoljuk, akkor vagyunk szabadok, ha senki nem korlátoz bennünket és azt tehetjük, amit csak akarunk. Mások ne szóljanak bele az életünkbe! Vajon a külső szabadság együtt jár-e a belső szabadsággal is?

A keresztény felfogás szerint a szabadság nem azt jelenti, hogy senki nem lehet befolyással az életemre és mindenkitől függetlenül úgy élhetek, ahogy nekem tetszik, korlátok nélkül. Természetesen megpróbálhatsz így élni, de hamis illúziókba ringatod magad, ha azt hiszed, hogy ezen az úton a boldogságra találsz rá. A szabadság olyan ajándék, amelynek célja van. Arra való, hogy szabadon odaajándékozzunk, hogy szeressünk vele. Nem mindentől való függetlenséget jelent tehát. Sőt, akik erre törekszenek éppen belső szabadságukat vesztik el fokozatosan: szabadságukat arra, hogy értékes célokat érjenek el az életben. Aki nem ajándékozza oda a szabadságát (valamint az idejét, pénzét és szívét) értelmes célokra, az függések, rendetlen ragaszkodások, élvezetvágy, belső kényszerek, félelmek, önsajnálat vagy a harag, büszkeség, hatalomvágy, hiúság rabja lesz. Szent Pál így elmélkedik: "A szabadságot Krisztus szerezte meg nekünk. Álljatok tehát szilárdan, és ne hagyjátok, hogy újra a szolgaság igájába hajtsanak benneteket." (Gal 5,1). 

“Oly sok minden visszatart minket attól, hogy olyan emberként éljünk, amilyennek Isten hív bennünket. A bűn minden bizonnyal az első helyen áll, de sok más erő is elvonja a figyelmünket, sőt rabszolgasorba taszít minket: büszkeségünk, becsvágyunk, sebeink, gátlásaink és félelmünk. Túl gyakran nem vagyunk  tudatában annak, hogy ezek a dolgok mennyire visszatartanak bennünket, a mindennapi kötelességeink nyomása és a kialakított megküzdési mechanizmusok miatt. Exodus utazásunk során arra törekszünk, hogy személyes szabadságunkban növekedjünk azáltal, hogy együttműködünk Isten életünkben munkálkodó kegyelmével. Nem önmagáért keressük a szabadságot; azért válunk szabaddá, hogy szeretni tudjunk. Az Exodus célja, hogy felszabadítson minket arra, hogy jobban jelen legyünk és elérhetőbbek legyünk mások számára… és jól szolgáljuk családunk és helyi közösségünk szükségleteit. 

Az Exodus arról szól, hogy a szeretet szabadságában növekedjünk, miközben az ima, a fegyelem nagylelkűsége és a testvéri közösség által kilépünk önmagunkból. Ennek a szabadságnak lehetővé kell tennie számunkra, hogy szolgáljunk és kifejezzük Isten szeretetét mások felé.” (Részlet az Exodus 90-ből) 

Megtörténhet, hogy valaki külsőleg szabad, de belülről rabszolga, mert belső kényszerek irányítják és fordítva is, hogy valakinek a szabadsága ugyan külsőleg korlátozott, de belülről szabad, mert azt teszi, ami az adott helyzetben életet fakaszt. Mózes egy rabszolga nép tagja, de szabadabb mint a Fáraó. A mai Szentírási szakaszban is azt látjuk, hogy még egy kiszolgáltatott helyzet is hogyan válhat Isten szabadító tervének részévé.

Olvasmány a Kivonulás könyvéből 

Egy Lévi törzséből való férfi elment, és feleséget vett saját nemzetségéből. Ez fogant és fiút szült. Látta, hogy milyen szép, ezért három hónapon át titkolta. Amikor már lehetetlen volt tovább rejtegetnie, papiruszkosarat készített neki, s bekente aszfalttal meg szurokkal. Beletette a kisgyermeket és elhelyezte a nád közé, közel a folyó partjához. A gyermek nővére a közelben maradt, hogy lássa, mi történik vele. Akkor a fáraó leánya lejött fürdeni a folyóhoz, kísérői közben a parton sétáltak. Észrevette a kosarat a nád között, s odaküldte szolgálóját, hogy vegye ki. Amikor kibontotta, látta, hogy egy nyöszörgő gyermek van benne. Részvét ébredt benne iránta és így szólt: „Egy héber gyerek.” A gyermek nővére a fáraó leányához fordult: „Akarod, hogy elmenjek, és a héber asszonyok között dajkát keressek, aki majd szoptatja a csecsemőt?” „Menj” – válaszolta a fáraó leánya. A leány elfutott, hogy megkeresse a kisfiú anyját. A fáraó leánya azt mondta neki: „Vidd magaddal a kicsit és neveld fel nekem, s megfizetek érte.” Az asszony elvitte a gyermeket és szoptatta. Amikor felserdült, visszaadta a fáraó leányának, aki úgy bánt vele, mint a saját fiával, és a Mózes nevet adta neki, „mivel – úgymond – a vízből húztam ki”. (Kiv 2,1-10)

Gondold át!

Nem mindent lehet megtenni 

“Bethlen Gábor, Erdély nagy fejedelme (1552-1629) mondotta: "Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet." Gondoljunk Mózes szüleire, akik dacolva a hatalmakkal, amíg lehet és ahogy egy rabszolgának egyáltalán lehet, vigyáznak a gyerekekre, majd az isteni gondviselésre bízzák a szurokkal gondosan szigetelt vesszőkosárban, a Nílus partján. Isten hatalma jóságos, működik. Amikor véget ér a szülők gondoskodó szeretete, a világtörténelem Ura veszi a saját kezébe a kis Mózes életét.

Ne a magunk erejét, képességeit mérlegeljük, hanem csak azt, hogy mit akar az Isten! Ha abból indulunk ki, hogy mi mire vagyunk képesek, akkor elveszítjük bizalmunkat, bátorságunkat, de ha a világot teremtő, fenntartó Istenre nézünk, akkor eltölt a remény és merünk csodát kérni! Amikor az utcák mocsarából befogadtam az első gyermekeket, hosszú éveken keresztül még sokáig nem volt se engedélyünk, se pénzünk, se kapcsolatrendszerünk. Akkoriban mindenki szegény volt, de egy államcsőd utáni véres káoszban, a gondviselésben bízva, megtettük azt a keveset amit megtehettünk. Ölbe vettük a gyermekeket és az isteni gondviselés a többit pótolta. Így nőttek fel az otthonainkban a gyermekek, lassan közel hatezren.” (Csaba testvér gondolatai)

Isten gyönyörűsége vagy

II. Ramszesz idején zajlott ez a történet. Ő egy a 17. dinasztiabeli fáraó, aki 1304-1237 között élt. A zsidóknak minden alkalommal, amikor egy apa fiút nemzett tudniuk kellett, hogy a fiuk rab lesz, mert rabszolgaként hajtják őket, hogy raktárvárosukat Pithomot és Ramszeszt fölépíttessék velük. Talán nem ez a jövő, amit magunknak remélni szeretnénk.

Ennek a sötét jövőképnek dacára az első, amit olvasunk Mózesről a Szentírásban, hogy Mózes szép volt. Ez ugyanaz a mondat, amikor a teremtő Isten azt mondja minden teremtménye után, hogy látta, hogy ez jó. Amikor az embert megteremti, azt mondja, hogy látta hogy ez nagyon jó. Egy kicsit most ízleld meg ezt a mondatot: “Isten amikor megteremtett engem, akkor azt mondta, hogy szép vagy, gyönyörűségem vagy.” Amikor megteremtett engem Isten, rögtön felujjongott, hogy ez nagyon jó, hát ez ‘tök jó’, csodálatos vagy, csodálatosnak alkottalak. A zsoltáros is tudja ezt: „anyám méhében te szőtted a testem”. Tehát Mózes szép volt és te is szép vagy, Isten gyönyörködik benned, az ő teremtménye vagy, képmása vagy. Aki nem ismeri a saját értékét, az nem képes jól szolgálni másokat, előbb őt magát kell a szolgaságából felszabadítani. 

Isten hallja a kiáltásod

Mózes egy kitett gyerek. Már csecsemőként elveszíti szüleit, akik a Nílus vízére rakják őt. Ez a kitett gyerek mégis fontos Istennek, és az Isten akarja, hogy ő legyen. Így indul Mózesnek az élete, hogy eleve veszélyeztetve van, mert a fáraó hatalma féltésében - hogy elszaporodnak  a zsidók - egy gyilkos tervet indít el, hogy ki kell végezni minden fiúgyermeket a zsidóknál. Az egyiptomi bábák nem teljesítik ezt a parancsot, ezért maradhat néhány fiúgyermek életben. Mózesnek a szülei Amrám, és Jokébed nagyon gyötrődnek, hogy hogyan tudnák megmenti a gyermeküket. Három hónapig rejtegetik, aztán egy szurokkal bevont kosárba teszik, majd amikor már tovább nem rejtegethetik, a Nílusra bocsájtják. És Isten (a fáraó lányán keresztül) meghallja a gyermek nyöszörgését, és azt mondja, hogy: “szükségem van rád”. Később így hallgatja meg Isten az ő népének a kiáltását is, amikor már elviselhetetlenné válik a rabszolgaság Egyiptomban. „Izrael fiai pedig szolgaságban nyögtek, segítségért kiáltoztak, és fohászuk felhatolt Istenhez nyomorúságukból. Isten meghallotta panaszukat.” (Kiv 2,23-24). Aki bármilyen nyomorából felsír Istenhez és aki bármilyen helyzetből Istenhez kiált, azt meghallja Isten. Azzal kapcsolatot kezd az Isten. Azt elhívja és kiválasztja egy isteni kalandra.

Isten görbe vonalakon is tud egyenesen írni.

Ki tudja, hogy Isten honnan hívott el Téged, honnan szedett össze Téged? Mózest a Nílus vizéből húzta ki. Ki tudja, Te milyen családi háttérből jöttél, milyen sebzettségeket hordozol? Egy biztos, hogy, nem véletlenül kezdtél bele ebbe a kalandba, az Exodus-ba. Isten elhívottja vagy. Kiválasztott vagy, hogy felkészítsen Téged magának az Ő szabadító tervéhez, mint Mózest. Figyeljük csak meg, milyen különös módon kerül be a fáraó udvarába Mózes, hogy ott felkészítse magának az Isten! A kicsit 3 hónapig rejtegették és aztán Isten humora, hogy aki megtalálja az éppen a fáraó lánya. És, ha ez nem lenne elég, akkor még egy döbbenetes csavar a történetben, hogy a kitett gyereket végül saját anyja szoptatja, de már pénzért, még fizetnek is neki. Az Isten görbe vonalakon is tud egyenesen írni.

Gondoljatok bele, hogy épp a fáraó palotájában tanították meg Mózest az egyiptomiak minden bölcsességére. (ApCsel 7,22). És akkor Egyiptom volt a korabeli csúcskultúra. Ha ő a rabszolgák között nevelkedett volna egész életében, akkor valószínűleg azt a kulturális tőkét nem szedte volna össze, amire szüksége volt ahhoz, hogy szabadító legyen. És a fáraó a tudtán kívül neveli ki a későbbi legnagyobb ellenségét, a saját keblein melengeti azt a fiút, aki a zsidó nép szabadítója lesz. Amikor az életedben történnek furcsa dolgok vagy tragédiák, mindig biztos lehetsz benne, hogy az Isten valamire fel akarja használni. A Mózes, egyiptomi származéknév, melynek eredetije így hangzik: Tuthmosis. Ez a név azt is jelenti, hogy a vízből kihúzott. Nem számít honnan szedett össze Téged és honnan mentett ki az Isten, de egy biztos: szüksége van Rád és akarja, hogy legyél. És minden és mindenki, akiről/amiről úgy érzed, hogy szinte elpusztít Téged, mint a kis Mózest a Fáraó, valójában Isten veled való tervét szolgálja. A fáraó a saját palotájában táplálta, ruházta, felkészítette és képezte ellenségeinek szabadítóját. Érdekes módon, aki legjobban akadályozta a szabadulást, leginkább az járult hozzá. 

Az örök Isten nem siet

Isten hosszú távon az örök üdvösség perspektívájából gondolkodik a jelen élet nehézségeiről. Az örök Isten nem siet, de még csak az órája sem jár emberi ritmus szerint. Amram és Jokebed lehetőségeinek fogytával (3 hónapig rejtegették a csecsemő Mózest) kezdetét vette Isten terve. Az Úr akkor kezdi tervét, amikor mi emberek képességeink határához érkeztünk. Az Ő órája akkor indul, amikor az ember már nem képes tovább lépni.

Ezért nem kell ellenségeskednünk a “fáraókkal”, akik megpróbálnak végezni velünk vagy szabadságunkkal, hanem hálásaknak kell lennünk, amiért megoldják életünk csomóját, azért, hogy képesek legyünk biztosító kötél nélkül repülni. Szorongatásainknak hála, Isten a szükséges időben beavatkozik. (vö. Jose, H. Prado Flores, A pusztán túl, 19-25.)  

Imádkozzunk!

Uram, bízom a szerető tervedben, amit nekem készítettél. Túlságosan is az élet múló örömeire koncentráltam, és azt kerestem bennük, amit csak te adhatsz meg nekem. Készen állok a változásra, és arra kérlek, hogy avatkozz be az életembe. Szeretnélek a mai naptól kezdve hűségesebben követni téged, és azzá az emberré válni, akinek hívsz engem. Segíts, hogy szabaddá váljak arra, hogy szolgáljam azokat, akiket szeretek, akiknek szükségük van rám, és akik tőlem függenek. Eléd helyezem őket, kérve, hogy áldd meg őket ezen a kilencven napon. Bízom benned, Uram; erősítsd meg a reményemet, hogy eljössz, és megmentesz engem. Ezt kérem a mi igaz Királyunk, Jézus Krisztus uralma által. Ámen. (Ima az Exodus 90-ből)

Napi “Carlo”

A francia regényíró, Leon Bloy ezt írja: "Az egyetlen igazi szomorúság, az egyetlen igazi kudarc, az egyetlen nagy tragédia az életben, ha nem leszek szent." Ez az a megingathatatlan felhívás, amelyet az Egyház minden emberhez intéz bármely korszakban éljünk is. Mert magától Jézustól származik: „Legyetek tökéletesek, amint a ti mennyei Atyátok tökéletes” (Mt 5,48). „Az Úr mindent kér tőlünk, és cserébe felajánlja nekünk az igazi életet, azt a boldogságot, amelyre teremtettünk. Azt akarja, hogy szentek legyünk, és ne elégedjünk meg a langyos és középszerű létezéssel" (Ferenc pápa, Gaudete et exsultate, n.1).

A szentség nem a hozzáadás folyamata, hanem a kivonásé: 

minél kevesebbet magamból, hogy helyet hagyjak Istennek.

Az üzenet az induláskor már egyértelmű. Arra vagyunk hivatva, hogy szentek legyünk. Évszázadok során számtalan szentté avatott személy tanúsította ezt. „Isten soha nem keltene olyan vágyakat, amelyeket nem lehet megvalósítani – írja Lisieux-i Szent Teréz –, ezért kicsiségem ellenére reménykedhetem abban, hogy szent leszek. De ha önmagunkra tekintünk – gyengeségeinkre, kudarcainkra és bűneinkre –, feltehetjük a kérdést: és hogyan? Éppen ez volt az a kérdés, amit feltettem a szent életű kalkuttai Teréz anyának, mint frissen felszentelt pap: "Ha megvan önben a vágy, kedves atya, hogy szent legyen" – válaszolta – "a maradékot Isten elvégzi."

„Az egyetlen dolog, amit imádságban kérnünk kell Istentől – mondaná Carlo –, az a vágy, hogy szentek legyünk." Carlo ugyanis a legtöbb szempontból ugyanolyan fiú volt, mint a többi vele egykorú. Mégsem esett kísértésekbe, mint olyan sokan mások. Ők ugyan különbek akartak lenni, mégis a tömeget követték. Ennek következményeként Carlo azt mondta: "Mindenki eredetinek születik, de sok ember fénymásolatként hal meg." Sienai Szent Katalin szavait átvéve – „Légy az, akinek Isten akart, és lángba hozod a világot” – ezzel táplálta magában azt a vágyát, hogy szent legyen. (Figueiredo, A.: Blessed Carlo Acutis, 5 steps to being a saint, ford. Bezák Tamás) 

Írta és összeállította: Farkas László

Ha szeretnéd megkapni naponta a tartalmakat, ITT tudsz regisztrálni.

Hamvazószerda | Kiv 1,8–22

Üdvözöllek az Exodus 40 első napján!

Kedves Testvérem!

Örülök, hogy meghoztad a döntést, hogy elindulsz egy növekvő szabadság felé vezető úton. Légy bátor, nem vagy egyedül! Több mint százan végezzük Veled együtt ezt a Nagyböjti utat, egymást erősítve. 

Ma Hamvazószerda van, a Nagyböjt első napja: szigorú böjti nap. A római katolikus keresztények ilyenkor bűnbánati napot és szigorú böjtöt tartanak. Ez azt jelenti, hogy Jézus iránti szeretetből 14 év felett kötelező a hústól való megtartóztatás. Ezen felül a 18 és 60 év közöttiek háromszor ehetnek és egyszer lakhatnak jól. Ez az Egyház “családjának” közös minimum vállalása, de hozzád hasonlóan a mai napon sokan nagyböjti fogadalmat vagy jó elhatározásokat tesznek. A nagyböjt annak ideje, hogy most többet imádkozzunk, és buzgóbban gyakoroljuk az irgalmasság cselekedeteit is. Ebben lehet segítségedre az imapárod, akivel lehetőleg a mai napon beszéld át a vállalásaidat (akár küldd is el neki) és kérd meg, hogy imádkozzon Érted és segítsen kitartanod! Te is imádkozz érte! 

Idén a Kivonulás könyvét fogjuk átelmélkedni a Nagyböjt idején. Minden napra jut egy fejezet, hiszen pontosan 40 fejezetből áll. A teljes fejezetet nem mindig fogjuk végig beidézni, csak annyit, amihez kapcsolódni is szeretnénk egy-két gondolattal. Lelkesebbeknek javasoljuk azt, hogy tegyék ki az éjjeli szekrényükre a Szentírásukat, s minden napot azzal kezdjenek, hogy a soron következő fejezetet átolvassák (esetleg alá is húzhatják belőle a fontossá vált mondatokat). Viszont mindenkinek ajánljuk, hogy az elmélkedések gyümölcseként leszűrhető egy-két mondatot, vagy a fontossá vált idézetet (vagy belső megmozdulást) írják ki maguknak az imanaplójukba. Ehhez érdemes egy jegyzetfüzetet beszerezni. 

Miért hívjuk Exodus 40-nek nagyböjti kihívásunkat?

Mert a Kivonulás könyvének latin neve: Exodus, továbbá azért is, mert az Exodus 90 program adta az ötletet a kihíváshoz, amit szerettünk volna egyházközségi szintre is rugalmasan befogadható, sokak számára vállalható úttá tenni. Ezért csak minimális kötelező feltételt szabtunk, de tág teret szeretnénk adni ahhoz, hogy mindenki azzal böjtöljön, abban vállaljon leginkább lemondásokat, ami személyesen őt Istenhez jobban segíti. A Kivonulás könyve a Tóra, vagyis Mózes 5 könyvének második része, mely a zsidó nép szabadulásának lépéseit mutatja be Egyiptom és a Fáraó elnyomatásából. Célunk ugyanakkor, hogy a Krisztusban való szabadságunk felé haladva mi is mindnyájan megtehessük döntő lépéseket. Az utolsó hét napban már eltérünk majd a Kivonulás könyvétől, mert addigra már elfogynak a fejezetek és az már a Nagyhét lesz, amikor már szorosan Krisztusra szeretnénk tekinteni. Hamvazószerdától Húsvétvasárnapig 47 nap van (a vasárnap ugyanis nem számít böjti napnak, s így jön ki a 40 napos böjt). 

Olvasmány a Kivonulás könyvéből

Egyiptomban új király jutott hatalomra, aki nem ismerte Józsefet. Ezt mondta alattvalóinak: „Látjátok, hogy Izrael fiainak népe megsokasodott és megerősödött, s már veszélyt jelent számunkra. Járjunk el vele szemben okosan, hogy megakadályozzuk szaporodását. Különben háború esetén ellenségeink számát fogja növelni. Harcolni fog ellenünk, s utána elhagyja az országot.” Ezért munkafelügyelőket rendeltek Izrael fölé, hogy megkeserítsék az életét olyan munkával, amelyre kényszerítették őket. Így építették a fáraónak a raktárvárosokat, Pitomot és Ramszeszt. De minél jobban elnyomták őket, annál jobban növekedett számuk és szétterjedtek, ezért félelem fogta el őket Izrael fiai előtt. Az egyiptomiak tehát munkára kényszerítették Izrael fiait, és életüket durva kényszermunkával tették elviselhetetlenné: agyagfeldolgozással, téglavetéssel, különféle kényszermunkával.

Egyiptom királya ezt a parancsot adta a héberek bábáinak, akik közül az egyiket Sifrának, a másikat Puának hívták: „Amikor a héber asszonyok mellett segédkeztek, figyeljetek jól a két nemre: ha fiú, öljétek meg, ha leány, hagyjátok életben.” A bábák azonban félték az Istent. Nem engedelmeskedtek az egyiptomi király parancsának és életben hagyták a fiúkat. Ezért Egyiptom királya felelősségre vonta őket: „Miért jártatok így el, és miért kíméltétek meg a fiúkat?” Ezt felelték a fáraónak: „A héberek asszonyai nem hasonlítanak az egyiptomiakhoz, azok életerősek, mielőtt a bába megérkezik, már megszülnek.” Isten ezért megáldotta a bábákat. A nép pedig nagyon elszaporodott és megerősödött. Isten a bábák jámborsága révén biztosított utódokat neki. Akkor a fáraó ezt a parancsot adta minden alattvalójának: „Minden fiút, aki a hébereknél születik, vessetek a folyóba, de a lányokat hagyjátok mind életben.”

Gondold át!

• Mik a szabadságodat akadályozó belső tényezők, amik miatt sokszor nem azt teszed, amit szeretnél, ami Istennek tetsző?

• Milyen káros befolyás alatt állsz? Kik azok a személyek, mik azok a tényezők, körülmények, amelyek visszatartanak attól a szabadságtól, amelyet Jézus hozott el nekünk? 

• Mik a Te fáraóid, amiket szolgálsz, s ami útjában áll annak, hogy azzá válj, aki valójában vagy?

• Mit szeretnél elhagyni ebben a Nagyböjtben, ezen Exodus során?

“Ezek lehetnek ragaszkodások, szokások, gondolatminták, sebek vagy más kihívások. De ahhoz, hogy legyőzzük őket, meg kell neveznünk őket, és világos szándékot kell megfogalmaznunk arra, hogy megtegyük ezt az Exodust. Ezt a szándékot nevezzük a „miért”-ünknek, egy konkrét kijelentésnek, amely motivál bennünket, hogy folytassuk, különösen akkor, amikor a lelki út egyre nagyobb kihívást jelent.

A keresztény szabadság látásmódja nagyon különbözik a világitól. Nem arról szól, hogy azt tesszük, amit akarunk, amikor akarunk, akivel akarunk. A keresztény szabadság a szeretetért van. Egy szabad ember kézbe veszi az életét, és leteszi azt azokért, akiket szeret, ahogyan Jézus mutatja nekünk a kereszten. Egy szabad ember másokért él. Az Exodusodban benne van a lehetőség, hogy átalakítsa az életedet… a te és mások javára. Ezen a kilencven napos lelki gyakorlaton keresztül egyre inkább azzá válhatsz, aki vagy: Isten fiává, akit az Atya hívott meg arra, hogy megtapasztalja az Ő szeretetét, és továbbadja azt másoknak.”  (Részlet az Exodus 90-ből)

“Mindannyian valamilyen rabszolgaság befolyása alatt élünk. Ez jelentkezhet bűnös szokás, megküzdési mechanizmusokhoz való ragaszkodás, az idő rendezetlen felhasználása vagy önző hajlamok formájában. Isten meg akar minket szabadítani ettől. Ahogyan szabadságot akart a gyilkos zsarnok uralma alatt élő izraelitáknak, ugyanúgy szabadságot akar nekünk is, hogy az Ő fiaiként élhessünk. A változás megtapasztalásához azonban bátornak kell lennünk, úgy kell cselekednünk, mint a bábáknak, akik nem voltak hajlandók megölni a csecsemő izraelitákat, és Isten áldását kapták bátor ellenállásukért. Ezek az asszonyok példát mutatnak nekünk arra, hogy hogyan dobjuk le a félelmet, és álljunk bele abba, amiről tudjuk, hogy helyes. Ha bizalommal fordulunk Atyánkhoz, elengedjük a minket visszatartó dolgokat, félretesszük a kifogásokat és gátlásokat, akkor bepillantást nyerünk abba az életbe, amelyet ő készít számunkra. Itt az ideje, hogy …felálljunk, és visszavágjunk kultúránk istentelen eltereltségének és tisztátalanságának, amely lassan belülről pusztít el minket.

Isten az, aki felszabadít minket, annál jobban, minél inkább megtanulunk ráhagyatkozni. De arra hív minket, hogy tegyük meg a magunk részét, használjuk erőnket arra, hogy elfogadjuk a jót, és ellenálljunk a rossz jelenlétének. Szükségünk van a testvéreink segítségére is, mert arra vagyunk hivatottak, hogy egy szabad nép tagjai legyünk, amely együtt imádja Istent, és együtt dolgozik azért, ami jó. Miközben elindulunk ezen az Exoduson a rendkívüli szabadság felé, kérjétek Istent, hogy vezessen benneteket…! …Nehéz lesz, de ma induljunk el, tele örömmel és reménységgel a nagy ajándékok iránt, amelyeket Isten készít számunkra.” (Boniface Hicks atya, a Szent Vince Főapátság bencés szerzetese)

Imádkozzunk!

Uram, köszönöm, hogy arra hívtál, hogy tegyem meg ezt a kivonulást mindabból, ami megkötözve tart, a szabadságba, amit csak te adhatsz. Te mindenkinél jobban ismered azokat a láncokat és sebeket, amelyek megakadályozzák, hogy azt az életet éljem, amelyet te szánsz nekem. Ma mindet eléd hozom, és arra kérlek, hogy szakítsd szét ezeket a béklyókat, hogy valóban szabaddá válhassak. Kérem, hogy ez az Exodus fordulópont legyen az életemben, hogy ez legyen a kezdete annak, amire oly régóta vágytam. Ahogy elkezdem ezt a kihívást, teljes bizalmamat beléd helyezem, és arra kérlek, hogy erősíts meg, különösen akkor, amikor a dolgok nehézzé válnak, vagy amikor gyengeségeim rám törnek. Adj bátorságot szeretteimért és azokért az emberekért, akik a leginkább részesülnek a szabadságomból. Neked szentelem ezt az utat, és imádkozom Exodus testvéreimért is, hogy ők is megszabadulhassanak az őket megkötöző láncoktól. Ezt kérem Krisztus Urunk, a hit úttörője és beteljesítője által. Ámen.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. (Ima az Exodus 90 programból)

Minden nap igyekszem küldeni Nektek egy részletet Mgr Anthony Figueiredo: Blessed Carlo Acutis, 5 steps to being a saint című könyvéből, melynek nyers fordítását Bezák Tamás Váci kerület esperes atyának köszönhetjük. Kérünk benneteket, hogy az elmélkedéseinket ne osszátok tovább, s a benne lévő képeket sem, mert folyamatban van az engedélykérés a Kiadótól! Belső lelki hasznotokra osztjuk Veletek!

NAPI “CARLO”:

Carlo Acutisnak van egy meghívása. Az ő meghívása mindenkinek szól, különösen is a fiataloknak, hogy ne pazarolják el az életet, hanem készítsenek belőle remekművet. Egyedül igazán Isten képes ezt velünk megtenni. „Nem én, hanem Isten!” Ez volt az ifjú boldoggáavatott megnyerő szólása. Az egyetlen szabály – hogy a saját szavait idézzem –, amely „eredetivé” tesz bennünket, nem pedig „fénymásolatokká”.

* DOMENICO SoRRENTINO,

Assisi püspöke

Te is lehetsz szent. De teljes szívedből akarnod kell, és ha még nem vágysz rá, kérd kitartóan az Urat.

Ha szeretnéd megkapni naponta a tartalmakat, ITT tudsz regisztrálni.

Szerdán megkezdődik a Nagyböjt.

Hamvazószerda “Exodus 40” néven egy nagyböjti kihívásra hívlak Benneteket.

Hívunk minden jószándékú krisztushívőt, különösen egyházközösségeink híveit “Exodus 40” néven egy nagyböjti kihívásra Hamvazószerdától Húsvétvasárnapig. Aki regisztrál, azoknak kiküldünk minden napra egy elmélkedési anyagot. 

Itt kell regisztrálni lehetőleg kedd délig: https://forms.gle/4QigAmbCWy6GHMPq8

A kihívás 3 területet foglal magában az alábbi kötelező vállalásokkal:

1. Lelki vállalás (naponta legalább 5 perc ima, nagyböjt során Szentgyónás)

2. Lemondás, böjt, irgalmasság (lemondás a zenés/táncos mulatságokról, filmnézésről (kivéve Istenhez emelő, oktató vagy családi jellegű filmezést), nagyböjt péntekein hústól való megtartóztatás) Hamvazószerdán és Nagypénteken szigorú böjt)

3. Testvéri megosztás - heti egyszer 15 perc megosztás az imapároddal arról, hogy mentek a vállalások és milyennek mutatkozott az Isten az imában.

Ezen felül rengeteg - köztük egészen komoly - kihívást jelentő, életet megújító böjti ötletet javaslunk, melyeket opcionálisan választhattok, de saját vállalásaitokat is beírhatjátok.

Lehet a kihíváshoz egyedül is csatlakozni, de erőt adunk egymásnak - és a jelen kihívás része lenne az is -, hogy meg is osztjuk legalább egy valakivel a vállalásainkat és elmélkedéseink gyümölcsét. Őt nevezzük imapárnak. Lehet egy közösségen belüli testvér vagy egy családtagod. De igazából bármely jószándékú krisztushívő csatlakozhat egyházközségeinken kívülről is. Magatok számára is felkérhettek imapárt, de ránk is bízhatjátok, hogy kit sorsolunk mellétek. A regisztrációs űrlap kitöltésére azért is kérünk kedd délig, hogy ha esetleg szereted a kalandot és ránk bíznád, hogy találjunk Neked imapárt, akkor azt megtehessük, továbbá, hogy el tudjuk küldeni Nektek a napi lelki segítséget és elmélkedéseket, valamint ti magatok is kaphassatok a kitöltés után egy űrlap másolatot arról, amit vállaltatok. 

Imádságos, vezeklős, megújulós nagyböjti időszakot kívánunk Nektek!