Testvér, üdvözöllek az Exodus 40 2. napján!
Kultúránk a szabadság megszállottja. Általánosságban ez azt jelenti, hogy azt gondoljuk, akkor vagyunk szabadok, ha senki nem korlátoz bennünket és azt tehetjük, amit csak akarunk. Mások ne szóljanak bele az életünkbe! Vajon a külső szabadság együtt jár-e a belső szabadsággal is?
A keresztény felfogás szerint a szabadság nem azt jelenti, hogy senki nem lehet befolyással az életemre és mindenkitől függetlenül úgy élhetek, ahogy nekem tetszik, korlátok nélkül. Természetesen megpróbálhatsz így élni, de hamis illúziókba ringatod magad, ha azt hiszed, hogy ezen az úton a boldogságra találsz rá. A szabadság olyan ajándék, amelynek célja van. Arra való, hogy szabadon odaajándékozzunk, hogy szeressünk vele. Nem mindentől való függetlenséget jelent tehát. Sőt, akik erre törekszenek éppen belső szabadságukat vesztik el fokozatosan: szabadságukat arra, hogy értékes célokat érjenek el az életben. Aki nem ajándékozza oda a szabadságát (valamint az idejét, pénzét és szívét) értelmes célokra, az függések, rendetlen ragaszkodások, élvezetvágy, belső kényszerek, félelmek, önsajnálat vagy a harag, büszkeség, hatalomvágy, hiúság rabja lesz. Szent Pál így elmélkedik: "A szabadságot Krisztus szerezte meg nekünk. Álljatok tehát szilárdan, és ne hagyjátok, hogy újra a szolgaság igájába hajtsanak benneteket." (Gal 5,1).
“Oly sok minden visszatart minket attól, hogy olyan emberként éljünk, amilyennek Isten hív bennünket. A bűn minden bizonnyal az első helyen áll, de sok más erő is elvonja a figyelmünket, sőt rabszolgasorba taszít minket: büszkeségünk, becsvágyunk, sebeink, gátlásaink és félelmünk. Túl gyakran nem vagyunk tudatában annak, hogy ezek a dolgok mennyire visszatartanak bennünket, a mindennapi kötelességeink nyomása és a kialakított megküzdési mechanizmusok miatt. Exodus utazásunk során arra törekszünk, hogy személyes szabadságunkban növekedjünk azáltal, hogy együttműködünk Isten életünkben munkálkodó kegyelmével. Nem önmagáért keressük a szabadságot; azért válunk szabaddá, hogy szeretni tudjunk. Az Exodus célja, hogy felszabadítson minket arra, hogy jobban jelen legyünk és elérhetőbbek legyünk mások számára… és jól szolgáljuk családunk és helyi közösségünk szükségleteit.
Az Exodus arról szól, hogy a szeretet szabadságában növekedjünk, miközben az ima, a fegyelem nagylelkűsége és a testvéri közösség által kilépünk önmagunkból. Ennek a szabadságnak lehetővé kell tennie számunkra, hogy szolgáljunk és kifejezzük Isten szeretetét mások felé.” (Részlet az Exodus 90-ből)
Megtörténhet, hogy valaki külsőleg szabad, de belülről rabszolga, mert belső kényszerek irányítják és fordítva is, hogy valakinek a szabadsága ugyan külsőleg korlátozott, de belülről szabad, mert azt teszi, ami az adott helyzetben életet fakaszt. Mózes egy rabszolga nép tagja, de szabadabb mint a Fáraó. A mai Szentírási szakaszban is azt látjuk, hogy még egy kiszolgáltatott helyzet is hogyan válhat Isten szabadító tervének részévé.
Olvasmány a Kivonulás könyvéből
Egy Lévi törzséből való férfi elment, és feleséget vett saját nemzetségéből. Ez fogant és fiút szült. Látta, hogy milyen szép, ezért három hónapon át titkolta. Amikor már lehetetlen volt tovább rejtegetnie, papiruszkosarat készített neki, s bekente aszfalttal meg szurokkal. Beletette a kisgyermeket és elhelyezte a nád közé, közel a folyó partjához. A gyermek nővére a közelben maradt, hogy lássa, mi történik vele. Akkor a fáraó leánya lejött fürdeni a folyóhoz, kísérői közben a parton sétáltak. Észrevette a kosarat a nád között, s odaküldte szolgálóját, hogy vegye ki. Amikor kibontotta, látta, hogy egy nyöszörgő gyermek van benne. Részvét ébredt benne iránta és így szólt: „Egy héber gyerek.” A gyermek nővére a fáraó leányához fordult: „Akarod, hogy elmenjek, és a héber asszonyok között dajkát keressek, aki majd szoptatja a csecsemőt?” „Menj” – válaszolta a fáraó leánya. A leány elfutott, hogy megkeresse a kisfiú anyját. A fáraó leánya azt mondta neki: „Vidd magaddal a kicsit és neveld fel nekem, s megfizetek érte.” Az asszony elvitte a gyermeket és szoptatta. Amikor felserdült, visszaadta a fáraó leányának, aki úgy bánt vele, mint a saját fiával, és a Mózes nevet adta neki, „mivel – úgymond – a vízből húztam ki”. (Kiv 2,1-10)
Gondold át!
Nem mindent lehet megtenni
“Bethlen Gábor, Erdély nagy fejedelme (1552-1629) mondotta: "Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet." Gondoljunk Mózes szüleire, akik dacolva a hatalmakkal, amíg lehet és ahogy egy rabszolgának egyáltalán lehet, vigyáznak a gyerekekre, majd az isteni gondviselésre bízzák a szurokkal gondosan szigetelt vesszőkosárban, a Nílus partján. Isten hatalma jóságos, működik. Amikor véget ér a szülők gondoskodó szeretete, a világtörténelem Ura veszi a saját kezébe a kis Mózes életét.
Ne a magunk erejét, képességeit mérlegeljük, hanem csak azt, hogy mit akar az Isten! Ha abból indulunk ki, hogy mi mire vagyunk képesek, akkor elveszítjük bizalmunkat, bátorságunkat, de ha a világot teremtő, fenntartó Istenre nézünk, akkor eltölt a remény és merünk csodát kérni! Amikor az utcák mocsarából befogadtam az első gyermekeket, hosszú éveken keresztül még sokáig nem volt se engedélyünk, se pénzünk, se kapcsolatrendszerünk. Akkoriban mindenki szegény volt, de egy államcsőd utáni véres káoszban, a gondviselésben bízva, megtettük azt a keveset amit megtehettünk. Ölbe vettük a gyermekeket és az isteni gondviselés a többit pótolta. Így nőttek fel az otthonainkban a gyermekek, lassan közel hatezren.” (Csaba testvér gondolatai)
Isten gyönyörűsége vagy
II. Ramszesz idején zajlott ez a történet. Ő egy a 17. dinasztiabeli fáraó, aki 1304-1237 között élt. A zsidóknak minden alkalommal, amikor egy apa fiút nemzett tudniuk kellett, hogy a fiuk rab lesz, mert rabszolgaként hajtják őket, hogy raktárvárosukat Pithomot és Ramszeszt fölépíttessék velük. Talán nem ez a jövő, amit magunknak remélni szeretnénk.
Ennek a sötét jövőképnek dacára az első, amit olvasunk Mózesről a Szentírásban, hogy Mózes szép volt. Ez ugyanaz a mondat, amikor a teremtő Isten azt mondja minden teremtménye után, hogy látta, hogy ez jó. Amikor az embert megteremti, azt mondja, hogy látta hogy ez nagyon jó. Egy kicsit most ízleld meg ezt a mondatot: “Isten amikor megteremtett engem, akkor azt mondta, hogy szép vagy, gyönyörűségem vagy.” Amikor megteremtett engem Isten, rögtön felujjongott, hogy ez nagyon jó, hát ez ‘tök jó’, csodálatos vagy, csodálatosnak alkottalak. A zsoltáros is tudja ezt: „anyám méhében te szőtted a testem”. Tehát Mózes szép volt és te is szép vagy, Isten gyönyörködik benned, az ő teremtménye vagy, képmása vagy. Aki nem ismeri a saját értékét, az nem képes jól szolgálni másokat, előbb őt magát kell a szolgaságából felszabadítani.
Isten hallja a kiáltásod
Mózes egy kitett gyerek. Már csecsemőként elveszíti szüleit, akik a Nílus vízére rakják őt. Ez a kitett gyerek mégis fontos Istennek, és az Isten akarja, hogy ő legyen. Így indul Mózesnek az élete, hogy eleve veszélyeztetve van, mert a fáraó hatalma féltésében - hogy elszaporodnak a zsidók - egy gyilkos tervet indít el, hogy ki kell végezni minden fiúgyermeket a zsidóknál. Az egyiptomi bábák nem teljesítik ezt a parancsot, ezért maradhat néhány fiúgyermek életben. Mózesnek a szülei Amrám, és Jokébed nagyon gyötrődnek, hogy hogyan tudnák megmenti a gyermeküket. Három hónapig rejtegetik, aztán egy szurokkal bevont kosárba teszik, majd amikor már tovább nem rejtegethetik, a Nílusra bocsájtják. És Isten (a fáraó lányán keresztül) meghallja a gyermek nyöszörgését, és azt mondja, hogy: “szükségem van rád”. Később így hallgatja meg Isten az ő népének a kiáltását is, amikor már elviselhetetlenné válik a rabszolgaság Egyiptomban. „Izrael fiai pedig szolgaságban nyögtek, segítségért kiáltoztak, és fohászuk felhatolt Istenhez nyomorúságukból. Isten meghallotta panaszukat.” (Kiv 2,23-24). Aki bármilyen nyomorából felsír Istenhez és aki bármilyen helyzetből Istenhez kiált, azt meghallja Isten. Azzal kapcsolatot kezd az Isten. Azt elhívja és kiválasztja egy isteni kalandra.
Isten görbe vonalakon is tud egyenesen írni.
Ki tudja, hogy Isten honnan hívott el Téged, honnan szedett össze Téged? Mózest a Nílus vizéből húzta ki. Ki tudja, Te milyen családi háttérből jöttél, milyen sebzettségeket hordozol? Egy biztos, hogy, nem véletlenül kezdtél bele ebbe a kalandba, az Exodus-ba. Isten elhívottja vagy. Kiválasztott vagy, hogy felkészítsen Téged magának az Ő szabadító tervéhez, mint Mózest. Figyeljük csak meg, milyen különös módon kerül be a fáraó udvarába Mózes, hogy ott felkészítse magának az Isten! A kicsit 3 hónapig rejtegették és aztán Isten humora, hogy aki megtalálja az éppen a fáraó lánya. És, ha ez nem lenne elég, akkor még egy döbbenetes csavar a történetben, hogy a kitett gyereket végül saját anyja szoptatja, de már pénzért, még fizetnek is neki. Az Isten görbe vonalakon is tud egyenesen írni.
Gondoljatok bele, hogy épp a fáraó palotájában tanították meg Mózest az egyiptomiak minden bölcsességére. (ApCsel 7,22). És akkor Egyiptom volt a korabeli csúcskultúra. Ha ő a rabszolgák között nevelkedett volna egész életében, akkor valószínűleg azt a kulturális tőkét nem szedte volna össze, amire szüksége volt ahhoz, hogy szabadító legyen. És a fáraó a tudtán kívül neveli ki a későbbi legnagyobb ellenségét, a saját keblein melengeti azt a fiút, aki a zsidó nép szabadítója lesz. Amikor az életedben történnek furcsa dolgok vagy tragédiák, mindig biztos lehetsz benne, hogy az Isten valamire fel akarja használni. A Mózes, egyiptomi származéknév, melynek eredetije így hangzik: Tuthmosis. Ez a név azt is jelenti, hogy a vízből kihúzott. Nem számít honnan szedett össze Téged és honnan mentett ki az Isten, de egy biztos: szüksége van Rád és akarja, hogy legyél. És minden és mindenki, akiről/amiről úgy érzed, hogy szinte elpusztít Téged, mint a kis Mózest a Fáraó, valójában Isten veled való tervét szolgálja. A fáraó a saját palotájában táplálta, ruházta, felkészítette és képezte ellenségeinek szabadítóját. Érdekes módon, aki legjobban akadályozta a szabadulást, leginkább az járult hozzá.
Az örök Isten nem siet
Isten hosszú távon az örök üdvösség perspektívájából gondolkodik a jelen élet nehézségeiről. Az örök Isten nem siet, de még csak az órája sem jár emberi ritmus szerint. Amram és Jokebed lehetőségeinek fogytával (3 hónapig rejtegették a csecsemő Mózest) kezdetét vette Isten terve. Az Úr akkor kezdi tervét, amikor mi emberek képességeink határához érkeztünk. Az Ő órája akkor indul, amikor az ember már nem képes tovább lépni.
Ezért nem kell ellenségeskednünk a “fáraókkal”, akik megpróbálnak végezni velünk vagy szabadságunkkal, hanem hálásaknak kell lennünk, amiért megoldják életünk csomóját, azért, hogy képesek legyünk biztosító kötél nélkül repülni. Szorongatásainknak hála, Isten a szükséges időben beavatkozik. (vö. Jose, H. Prado Flores, A pusztán túl, 19-25.)
Imádkozzunk!
Uram, bízom a szerető tervedben, amit nekem készítettél. Túlságosan is az élet múló örömeire koncentráltam, és azt kerestem bennük, amit csak te adhatsz meg nekem. Készen állok a változásra, és arra kérlek, hogy avatkozz be az életembe. Szeretnélek a mai naptól kezdve hűségesebben követni téged, és azzá az emberré válni, akinek hívsz engem. Segíts, hogy szabaddá váljak arra, hogy szolgáljam azokat, akiket szeretek, akiknek szükségük van rám, és akik tőlem függenek. Eléd helyezem őket, kérve, hogy áldd meg őket ezen a kilencven napon. Bízom benned, Uram; erősítsd meg a reményemet, hogy eljössz, és megmentesz engem. Ezt kérem a mi igaz Királyunk, Jézus Krisztus uralma által. Ámen. (Ima az Exodus 90-ből)
Napi “Carlo”
A francia regényíró, Leon Bloy ezt írja: "Az egyetlen igazi szomorúság, az egyetlen igazi kudarc, az egyetlen nagy tragédia az életben, ha nem leszek szent." Ez az a megingathatatlan felhívás, amelyet az Egyház minden emberhez intéz bármely korszakban éljünk is. Mert magától Jézustól származik: „Legyetek tökéletesek, amint a ti mennyei Atyátok tökéletes” (Mt 5,48). „Az Úr mindent kér tőlünk, és cserébe felajánlja nekünk az igazi életet, azt a boldogságot, amelyre teremtettünk. Azt akarja, hogy szentek legyünk, és ne elégedjünk meg a langyos és középszerű létezéssel" (Ferenc pápa, Gaudete et exsultate, n.1).
A szentség nem a hozzáadás folyamata, hanem a kivonásé:
minél kevesebbet magamból, hogy helyet hagyjak Istennek.
Az üzenet az induláskor már egyértelmű. Arra vagyunk hivatva, hogy szentek legyünk. Évszázadok során számtalan szentté avatott személy tanúsította ezt. „Isten soha nem keltene olyan vágyakat, amelyeket nem lehet megvalósítani – írja Lisieux-i Szent Teréz –, ezért kicsiségem ellenére reménykedhetem abban, hogy szent leszek. De ha önmagunkra tekintünk – gyengeségeinkre, kudarcainkra és bűneinkre –, feltehetjük a kérdést: és hogyan? Éppen ez volt az a kérdés, amit feltettem a szent életű kalkuttai Teréz anyának, mint frissen felszentelt pap: "Ha megvan önben a vágy, kedves atya, hogy szent legyen" – válaszolta – "a maradékot Isten elvégzi."
„Az egyetlen dolog, amit imádságban kérnünk kell Istentől – mondaná Carlo –, az a vágy, hogy szentek legyünk." Carlo ugyanis a legtöbb szempontból ugyanolyan fiú volt, mint a többi vele egykorú. Mégsem esett kísértésekbe, mint olyan sokan mások. Ők ugyan különbek akartak lenni, mégis a tömeget követték. Ennek következményeként Carlo azt mondta: "Mindenki eredetinek születik, de sok ember fénymásolatként hal meg." Sienai Szent Katalin szavait átvéve – „Légy az, akinek Isten akart, és lángba hozod a világot” – ezzel táplálta magában azt a vágyát, hogy szent legyen. (Figueiredo, A.: Blessed Carlo Acutis, 5 steps to being a saint, ford. Bezák Tamás)
Írta és összeállította: Farkas László
Ha szeretnéd megkapni naponta a tartalmakat, ITT tudsz regisztrálni.