Ébredj az erőd tudatára

Olvasmány a Kivonulás könyvéből - Kiv 2,12-15

 Amikor Mózes meglátogatta honfitársait, éppen azt látta, hogy az egyiptomi robottisztviselő ütlegel egy zsidó rabszolgát, ekkor úgy érezte, hogy igazságot kell szolgáltatnia.

“Körülnézve nem látott senkit, ezért leütötte az egyiptomit és elrejtette a homokban. Másnap is visszajött, s látta, hogy két héber verekedik. „Miért ütöd a barátodat?” – kérdezte a támadót. Az így válaszolt: „Ki tett téged főnökünkké és bíránkká, talán engem is meg akarsz ölni, ahogy megölted az egyiptomit?” Mózes megijedt és így szólt magában: „A dolog nyilvánvalóan kitudódott.” A fáraó is hallotta, hogy beszélnek az esetről, és halálra kerestette Mózest. Ő azonban elmenekült előle, és Midián pusztájába ment. Ott leült egy kútnál.”

Gondold át!

Mózes 40 évig élt a Fáraó palotájának kényelmében. Nem is vezethet az tartós boldogsághoz, ha eltagadjuk gyökereinket. Sem az, ha soha nem kell kilépnünk a komfortzónánkból. Mózes egy napon úgy dönt, hogy kilép onnan: a Fáraó palotáján kívülre találkozik, hogy találkozzon a valósággal, hogy hozzá is elérhessen a szenvedők kiáltása. Még ha szenvedéssel is jár, egy valóságos élet ezerszer jobb, mint mások életét élni vagy anesztetizálni magunkat egy védett, virtuális világban, ahová nem ér el mások fájdalma, vagy amit nem zavarhat mások elképzelése. Sem emberé, sem Istené. Az is lehet, hogy valaki üzletet köt mások elképzeléseivel, valami múló érdekből eladva önmagát. Mózes enged ugyan mások elképzeléseinek, csak éppen nem Istenének. Vágyteljesítő gyermekként él még 40 éves korában is, egy burokban, nevelőanyja “szoknyája mellett”. A védettség és kényelem ára az érzéketlenség és a belső szabadság elvesztése lehet.

• Te milyen hamis kompromisszumokat kötöttél? 

 Mózes életében is eljön ez a fordulat, hogy föl kell tennie magának a kérdést, hogy azt csinálom-e, amiért az Isten teremtett engem? Az a hivatásom, hogy itt maradok a fáraó palotájában mint mindenki más, vagy az Isten valami másra hívott. Csak sodródok a helyzettel, amibe kerültem? AKI NEM DÖNT SAJÁT SORSA FELŐL, ANNAK ÉLETÉT MÁSOK HATÁROZZÁK MEG. Van, aki mindig mások elvárásai szerint él, és így nem valósítja meg saját hivatását. 

• Te kinek az életét éled?

• Kinek a vágyait teljesíted, ahelyett, hogy azt tennéd meg, amire Isten hív? 

(Szüleidét, családtagjaidét, kollégáidét, vagy egyszerűen csak barátaidnak akarsz megfelelni vagy Istentől beléd helyezett vágyaidra figyelsz?) 

• Kimondatlanul is kinek a nem reális elvárásai irányítanak még mindig, akár felnőtt emberként is?

A következő kis tanmese arra hív meg bennünket, hogy az Istentől rendelt saját életünket éljük.

Egy sasfióka túléli az édesanyjának az elpusztulását, bekerül a tyúkudvarba és egy kotlós neveli fel. Már egészen felcseperedett, de még mindig nem tudta magáról, hogy ő sas. Ahogy növekedett egyre inkább azt látta, hogy őt az ég vonzza és mindig csodálta, ahogy az égen átrepültek felettük a sasmadarak. Ilyenkor a baromfik oldalba bökték: „Ne ábrándozz! Te a földhöz tartozal, nem az éghez” – majd tovább csipegetett a tyúkudvaron. Furcsának érezte magát a baromfik között, azt érezte, hogy nem fogadják el a többiek, mert nem illik közéjük és különc. Meggyőződésévé vált, hogy ő nem elég jó, és ki van utasítva ebből a világból. Egyszer csak alacsonyabban repült egy sas madár és akkor megdobogott az ő szíve és azt hallotta a szíve mélyén, hogy te az éghez tartozol, nem a földhöz. És akkor megrebegtette a szárnyait és egyszer csak kirepült a tyúkudvarból. 

Te az éghez tartozol nem a földhöz. Ezt az isteni szót kell megtanulni meghallanod a szíves mélyén. Döntened kell, hogy csak sodródsz és azt teszed, amit mindenki más vagy rádöbbensz, hogy Isten egyedi útra hívott el!

• Van bátorságod kirepülni a tyúkudvarodból? 

• Mi a Te tyúkudvarod, ami visszatart attól, hogy Isten veled kapcsolatos terveinek útjára lépj?

ERŐD ÉS KÉPESSÉGEID TUDATÁRA ÉBREDNI!

Mózes is megjárta azt az utat, amit a fejlődéslélektanból ismerünk. Mi is megjárjuk az életünk során. Életének az első negyven éve jelképezi a kamaszkorunk végéig tartó időszakot, amikor kezdi megtalálni önmagát. Először a kételyek foglalják le, hogy „most én kihez tartozom? Hol vannak a gyökereim? Zsidó vagyok vagy pedig egyiptomi?” Az egyiptomiak műveltségét magába szívja, de valahogy nem találja a helyét és negyven év múlva egy különös gondolata támad. A vér szava szólítja, hogy elmenjen az ínségben, fogságban sínylődő testvéreihez és igazságot szolgáltasson nekik és aztán kitör a szűkös keretekből és elkezd „repülni” mint a sas. Ez a fiatalembernek a naiv lelkesedése, aki azt mondja, hogy „Itt az idő, hogy kinőjek a gyerekkorból, és majd én megmutatom a világnak, hogy milyen rendkívüli vagyok és milyen nagy dolgokat tudok végbevinni!”  - de még ez is sokkal jobb, mint a Fáraó udvarában maradni, csak tudnod kell, hogy ez még csak az első lépés a vezetővé válás vagy elhivatottá válás felé.

ALÁZATTAL MEGSZELÍDÍTENI ERŐNKET!

Mózes egy napon úgy dönt, meglátogatja testvéreit. (Kiv 2,11). Vállald a gyökereidet! Istennek épp ilyennek kellesz! Mózes megtalálja identitását (hogy héber és a választott nép fia) és ezzel együtt a hivatását. Mózes is azt gondolja, annyi elég, hogy ő fiatalemberként most elhatározza, hogy megszabadítja a népét, és akkor ettől az elhatározástól ő máris szabadítóvá válik. És akkor, tudjátok a történetet, hogy amikor látja az egyiptomi kényszermunka felügyelőt, hogy éppen egy héber testvérét ütlegeli, odamegy, megszólal benne a vér szava és leüti az egyiptomit. Aztán elássa a homokban, nehogy megtalálják a holttestét. És azt reméli, hogy végre most odaállnak mellé ezek a jóemberek, és majd örülnek annak, hogy végre valaki elég bátor ahhoz, hogy szembeszálljon az ellenségeikkel és meg fogja szabadítani őket. És aztán jön a “pofára esés”: nem… nem a köszönet jön. Másnap, amikor megint a rabszolga zsidók közé megy Mózes, és látja összeverekedni őket, mindjárt közbelép és szemére veti az erősebbnek, hogy „Miért vered a testvéredet?”. És ekkor azt mondják neki, hogy „Mit akarsz? Minket is meg akarsz ölni, mint tegnap azt az egyiptomit?”. Ő pedig meg van sértve „Hogy lehet ez? Ti engem nem vártok annyira?” Miután felismertük a hivatásunkat, első igazán nagy csalódásunkig sokáig azt gondoljunk, hogy világ csak reánk vár, s az embereknek majd nagyon hálásnak kell lenniük irányukban.

Tanúságtétel: Én is azt gondoltam kezdő papként, mennyire hálásak lehetnek majd az emberek, hogy eljöttem papnak. Ugyanezt gondolhatta Mózes is, hogy a népe majd mennyire lekötelezettje lesz neki, hogy Ő méltóztatott eljönni Isten hívására, hogy a sanyargatottakat kiszabadítsa. Aztán látjuk, hogy nincs köszönet. Nemhogy nem hálálják meg, hogy Mózes leüti az egyiptomi robottisztviselőt, hanem még “be is köpik” őt a Fáraó embereinél.” Ezt papként nem egyszer éltem át, hogy akikért mindent feltettem egy lapra, azok elárulnak. Meg kell tanulnom, hogy nem az embereknek kell hálásnak lenniük irányomban, hanem én tartozok hálával Istennek, hogy meghívott és formál engem, hogy ne az embereknek akarjak tetszeni, hanem Jézusnak, hogy Őt szolgáljam és ne a magam dicsőségét. 

Ne légy önjelölt szabadító! Könnyű leütni az egyiptomit!... Elbizakodottságunkban és nagyra felfújt egónk miatt egyszerű és azonnali megoldásokat kínálunk. EGY NAGY ELHATÁROZÁSTÓL MÉG SENKI SEM VÁLIK SZABADÍTÓVÁ. SOKKAL HOSSZABB AZ ÚT.  Lehet, hogy Te is a felismert elhivatottságod fényében máris zsizsegnél a munkahelyeden, iskoládban, plébániádon vagy a családod/barátaid között, de nem fogadják jól. Maradj szolgálatkész a hétköznapi dolgokban, amiben igénylik a szolgálatod és ne a rendkívüli  “hőstettekről” ábrándozz! Mózes jót akar, de lehet, hogy nem jól vagy jókor. Úgy akarja a szabadítást, hogy nem várja meg, hogy Isten szóljon, hogy Ő mit akar, és hogy miként akarja.

Tanúságtétel: Saját utamon is meg tudom ezt a pontot jelölni, hogy amikor kijöttem önbizalomhiányos középiskolai korszakomból és a szemináriumba léptem, tizenkilenc éves voltam. Úgy éreztem akkor, hogy „Enyém a világ!” Talán még olyan kósza gondolatom is volt, hogy az Istennek jobb választása nem is lehetett, mint hogy rám gondoljon! Tehát most ezután már csak út a csúcsig. Ez fog következni. Fantasztikusan jó döntés volt a Jóisten részéről, hogy engem választott! Persze néha elbizonytalanodtam és szembesülnöm kellett gyengeségeimmel, bűneimmel, s ilyenkor meg nagyon mélyre estem és nagyon kétségbe estem, hogy „egy ilyen nyomorult alakot az Isten még szeret egyáltalán? Bánkódtam, hogy “az Ő meghívottja vagyok és én ennek ellenére újra és újra megbántom?” Amikor egy év után otthagytam a BME villamosmérnöki kart, gondolván, ha Jézus hívott, akkor nincs értelme itt vacakolni tovább, mindjárt beléptem a szemináriumba, hogy mielőbb szolgálatára állhassak a rám bízott „népnek”. Azt gondoltam, hogy végre itt nem az fog történni, mint az egyetemen. Mert ott, amikor csak lehetett, menekültem a kollégiumból. Reggel kiléptem az ajtón, akkor össze volt hányva minden. Beléptem a liftbe, ott is össze volt hányva minden. És úgy éreztem, hogy itt ez a közeg nem nagyon emeli fel a lelkemet. És végre a szemináriumban… Ott minden rendben lesz, és azt képzeltem el, hogyha ide bemegyek, mindenki szent lesz. Mert hát az Isten szolgái leszünk és ugye ott mindenkinek össze kell tartani, és hogy csupa szentekből fog állni. Az első megdöbbenésem az volt, hogy - bár itt a fentiek nem fordoltak elő - sajnos ez nem így van. Ezek az emberek nem szentek. És elkezdtem én is keresni a hibákat. 

Nagyon könnyen meg is találjuk, hogy ki a felelős, hogy ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy vártuk. Mózes a hálátlan népet okolja a Fáraó haragjáért, a nép pedig Mózest: „Ki kért Téged arra, hogy szabadítónk légy?” Ahelyett, hogy magunkban keresnénk a hibát, elássuk az „egyiptomit” és másokat okolunk saját elrontott helyzetünkért. Másokra projektáljuk, vetítjük saját bűneinket is. Másokban akarjuk megölni az “egyiptomit”, a másikban gyűlöljük azt, amit saját magunkban nem tudunk elviselni, mint Mózes a saját agresszióját.

• Mi a Te „egyiptomid”, amit elásol? 

• Mi az, amit eltakarsz mások elől? 

Milyen gyengeségeid vannak, amiket elástál, amikről nem veszel tudomást? Azzal, hogy erősnek mutatod magad, szerepelsz vagy pl. mindig mosolyogsz, mit akarsz elrejteni? Vagy pl. azzal, hogy mindig telefonozol és közönyösnek mutatod magad, vagy, hogy nincs időd imádkozni mit fedsz el? (Pl. hogy félsz egyedül lenni, imádkozni?) stb. 

Néha talán Te is igy működsz: Amit mutatok szemedben azt látod, de ami hátul, emögött van, azt nem látod. Ilyenkor mondd magadnak: Isten választott engem. Olyannak, amilyen vagyok. Azzal együtt, amit még nem merek megmutatni. 

“A világot sanyargató gonoszt erőszakkal nem lehet legyőzni, meggyilkolni! Mert a zsarnok Fáraó nem kint a világban, hanem bennem van, és űz…, rabszolgává tesz. A munka, a fogyasztás, a birtoklás rabszolgájává váltam. Mennél jobban megterhelem a hátizsákomat, annál több terhet kell magammal hordoznom. Így válik a létem verejtékes cipekedésé, a "boldog élet" látszatát fenntartó, de maradandó értéket nem adó kemény, szakadatlan munkává. A zsarnok, a gonosz lélek, ha mással nem tud rabszolgává tenni, akkor hiú vágyakat ültet belénk és azok kielégítésének délibábos kergetésére ösztönöz. Isten gyermekének a szabadságára vágyunk, és ezt nem mások legyőzése árán fogjuk elérni. Jézus nem áll a forradalmak élére.” (Csaba testvér) 

“Amikor minden rosszul alakul, nem szeretnénk egyszerűen saját kezünkbe venni az irányítást? Férfiként arra lettünk teremtve, hogy vezessünk, közbelépjünk, és megvédjük azokat, akik veszélyben vannak. Néha azonban csak még rosszabbá tesszük a helyzetet. Vannak pillanatok, amikor várnunk kell arra, hogy Isten vezessen bennünket.

Mózes, látva saját népe szenvedését, azt hitte, hogy egyedül is meg tudja védeni őket, talán abban bízva, hogy a Fáraóval való kapcsolata majd megóvja őt. Tévedett. Ez lett a fordulópont, amikor a világ a feje tetejére állt, és újra kellett kezdenie, megalázottan és sebezhetően.” (Részlet az Exodus 90-ből) Csalódottan, nagyrahivatottságát eltemetve, Midián pusztájába menekült.

“A pusztában Mózes nyitottá vált Isten beavatkozására. Vannak problémák, amelyeket csak Isten tud megoldani. Egyedül ő tudta térdre kényszeríteni a fáraót, egyedül ő a mi Megváltónk és Szabadítónk. Izraelhez hasonlóan nekünk is kell kiáltanunk Istenhez irgalmáért, kérve, hogy szabadítson meg bennünket a bűntől és mindattól, ami elnyom minket. Isten készen áll arra, hogy segítsen nekünk – nem csupán egyetlen beavatkozással, hanem egy új, szabadságban megélt élet felépítésével, amely az ima, a jó napi szokások és a közösség szilárd alapjaira épül.

Isten nem akarja, hogy túlságosan elkényelmesedjünk ebben az életben. Ahogy Mózes menekült a fáraó házából, úgy hív minket a pusztába, hogy találkozzunk vele, hogy növekedjünk a jobb élet iránti vágyunkban, amely arra összpontosít, ami ezen a múló életen túl is megmarad.

A mai imádságodban kérd Istentől a bölcsességet, hogy felismerd, mikor kell bátran szembenézned egy kihívással, és mikor kell türelmesen várnod az Ő beavatkozására!” (Részlet az Exodus 90-ből)

Imádkozzunk!

Uram, Jóságos Istenem adj bölcsességet, hogy felismerjem mikor van a bátor tettrekészség és mikor a türelmes várakozás ideje. “Istenem, Te vagy életem Ura, aki mindent a kezedben tartasz. Segíts, hogy jobban rád támaszkodjak, bízva abban, hogy hatalmad a legnehezebb problémákat is meg tudja oldani. Eléd hozom most minden gondomat – a kapcsolataimban lévő csomókat, fájdalmas emlékeimet és sebeimet, valamint bűnös szokásaimat. Gyógyíts meg, és bocsásd meg, hogy oly sokszor elfordultam tőled. Fordíts vissza magadhoz most, taníts meg arra, mit vársz tőlem, és mit kell hátrahagynom. Adj erőt gyengeségeimben és küzdelmeimben, mert szükségem van rád, hogy velem légy! Jézus, ezt a Te legirgalmasabb szíved által kérem. Ámen.” (Ima az Exodus 90-ből)

Napi “Carlo”

Mint minden érlelődő fiatalnak, Carlónak is megvoltak a maga gyengeségei és kísértései. Nemcsak gazdag családból származott, de jó megjelenésű is volt. Természetéből fakadóan mindig bevethető volt arra, hogy megnevettesse osztálytársait és tanárait igazán szívből. Az ellenőrzőjében az is szerepelt, hogy hogyan tudott bomlasztani. Ezt Carlo felismerte, és igyekezett erőfeszítést tenni a megváltozáshoz. A tapasztalt programozók által is elismert volt az interneten és számítástechnika terén szerzett kiválósága, ami kétségtelenül kísértést is jelentett számára, habár halála után a számítógépén nyomát sem találták semmiféle erkölcstelen oldal megnyitásának. Steve Jobs, az Apple társalapítója volt az egyik ideálja. Carlo gyakran ismételte Steve-nek ezt a mondatát: „Az időd korlátozott, ezért ne pazarold arra, hogy valaki más életét éld... Nem törődöm azzal, hogy a temető leggazdagabb embere legyek. Úgy fekszem le este, hogy azt mondhassam, ma valami csodálatosat alkottunk! Nekem ez a fontos." Szenvedélyei lehettek volna a videojátékok, a Pokemon és a PlayStation. De átérezve azok kockázatos hatását, minden héten egy órára korlátozta a velük való foglalkozást vezeklés és lelki fegyelmezés céljából. (Figueiredo, A.: Blessed Carlo Acutis, 5 steps to being a saint, ford. Bezák Tamás) 

Írta és összeállította: Farkas László