Olvasmány a Kivonulás könyvéből - Kiv 7,14-24
Az Úr így szólt Mózeshez: „A Fáraó szíve megkeményedett, nem akarja elbocsátani a népet. Keresd fel holnap reggel a Fáraót, amikor lemegy a folyóhoz, és várd meg a folyó partján. Vedd kezedbe a botodat, amely kígyóvá változott, s közöld vele: Jahve, a héberek Istene küldött hozzád, hogy mondjam meg neked: engedd kivonulni népemet, hogy a pusztában áldozatot mutasson be nekem. Te azonban mindeddig nem hallgattál rám. Ezért ezt mondja az Úr: ez lesz a bizonyíték számodra, hogy én Jahve vagyok: rácsapok a vízre a botommal, amelyet a kezemben tartok, s az vérré változik. A halak elpusztulnak a folyóban, s ettől a folyó úgy fog bűzleni, hogy az egyiptomiak az undortól nem tudják majd meginni a vizét.” Az Úr így szólt Mózeshez: „Mondd meg Áronnak, vedd a botodat, és nyújtsd ki a kezedet Egyiptom vizei fölé: a folyók, a csatornák, a mocsarak és minden ciszterna fölé, hogy vérré váljanak. Váljék vérré mind Egyiptom egész földjén, még az is, ami a fa vagy kőedényekben van.” Mózes és Áron úgy tettek, ahogy az Úr parancsolta. Felemelte botját, s a Fáraónak és szolgáinak szeme láttára rácsapott a folyó vizére, s a folyó egész vize vérré változott. A folyó halai elpusztultak, s ettől a folyó annyira bűzlött, hogy az egyiptomiak nem tudták inni a vizét. Mindenütt vér volt Egyiptomban. De az egyiptomi varázslók a maguk tudományával ugyanazt művelték. Ezért a Fáraó szíve kemény maradt, és nem hallgatott Mózesre és Áronra, ahogy az Úr azt előre megmondta. A Fáraó elindult, és visszatért házába anélkül, hogy a történteknek jelentőséget tulajdonított volna. Az egyiptomiak ivóvíz után ástak a folyó partján, mert nem tudták meginni a folyó vizét. Hét nap múlt el azután, hogy az Úr rácsapott a vízre.
Gondold át!
Mózesnek saját tapasztalatából, a saját bőrén kellett megismernie ki az Isten, milyen az Isten és, hogy Szabadító. Az istenismeretet hitünktől megvilágosított értelmünk tudja befogadni. Húsbavágó “tantárgy” ez. Jézus iskolájának fő tárgya is az istenismeret. Nem csak elméletben tanít, hanem tapasztalatot ad arról, hogy ki az Isten, milyen az Isten: „Aki engem lát, látja az Atyát.” (Mt 14,9) Aki helytelen istenképpel rendelkezik: légvárakra építi életét, vagy nagyon negatív lesz az énképe, s mindez hosszú távon boldogtalansághoz vezet. Aki az Élő Istenre épít belső szabadságra és boldogságra tesz szert.
Ma kezdjük a tíz csapás történetét, melynek során az Úr megmutatja, mennyire eltökélt abban, hogy valóban szabaddá tegyen minket. A tíz csapás értelmezhető úgy is, mint tíz hamis istenkép lerombolása. Az ember gyakran alkot magának hamis istenképeket – akár tudatosan, akár öntudatlanul –, és ezek akadályozzák az igaz Isten megismerését. A tíz csapás sorozata azt is bemutathatja,hogy szép lassan hogyan rombolja el Isten ezeket a torz elképzeléseket az életünkben. A következő napokban nézzük meg ezt a szempontot részletesen!
1. Csapás: A víz vérré változik (Kiv 7:14-24) – „Isten a természet maga
Hamis istenkép: A panteista felfogás, miszerint Isten nem különbözik a természettől, hanem maga a világmindenség. Az egyiptomiak a Nílust istenként tisztelték, hiszen életük forrása volt.
Lerombolás: Isten megmutatja, hogy nem azonos a természettel, hanem annak Ura. A természet önmagában nem isteni, és nem képes megmenteni az embert. A Nílus vizének vérré változása jelentette egyben Hapi, a Nílus istene feletti győzelmet is és annak kinyilvánítását, hogy a természeti elemek nem istenek és az ember bűne meg tudja rontani azok Istentől kapott éltető erejét is, vagyis, hogy a bűnnek kozmikus ereje van. A történet szimbolikus erejével előre vetíti, hogy Isten emberének imája és Isten áldása, mint ahogy Mózes imája is el tudja hárítani a természeti csapásokat. Sőt látni fogjuk majd, hogy a Krisztustól kapott megváltás a természetre és az egész univerzumra kiterjed: “az egész természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását”. (Róm 8,19)
A víz vérré változása a bűn romboló erejét is mutatja. A Nílus, amely életet adott Egyiptomnak, vérré változott, jelezve, hogy a bűn eltorzítja és halált hoz arra, ami természeténél fogva jónak lett teremtve. A csapásokat tehát nem értelmezzük helyesen, ha úgy képzeljük el, mintha közvetlenül Isten hozná a csapásokat a világra. Inkább azt kell látnunk a történetben, hogy van egy olyan pont, amikor Isten megengedi, hogy elérjenek bennünket bűneink következményei és azt hangsúlyozza, hogy ezek Istennek való engedelmesség és őszinte bűnbánat által akár elkerülhetők is lennének, hiszen még a Fáraónak is figyelmeztetést nyújt, de az konokul megkeményíti szívét. Isten ezért hagyja a bűn következményeit érvényesülni és már nem menti meg minden áron a többszörösen esélyt kapott egyiptomi zsarnokot. Tanítja a történet továbbá azt is, hogy a zsarnoki, istentelen struktúrák előbb-utóbb összeomlanak, de addig is sok csapást hoznak a világra, vagyis jelen - bűntől megsebzett - üdvrendben mások bűnei és bűnös struktúrák miatt is sok ártatlan szenved, de ezt a szenvedést Isten nem akarja. Megengedi ugyan ideig-óráig, de elkészíti a szabadulás útját is számunkra.
Újra előkerül még a vér szimbolikája majd a Kivonulás könyvében, de akkor már a Bárány vére megmentést hoz. Isten ugyanazt a valóságot, amit a bűn megrontott és megmételyezett, vagyis a vizet és a vért teszi megváltásunk eszközévé. A keresztség tiszte vize úgy ment meg minket a kárhozat pusztulásától, mint ahogy Mózest megmentette a tiszta Nílus vize. Krisztus vére úgy ment meg bennünket, ahogy a Bárány vére az izraelitákat. Krisztus vére meg tud szabadítani bennünket a bűn és a bűntől megfertőzött vérünk: bűnös szenvedélyeink, rendetlen hajlamaink erejétől.
Ma kérjük Szent Vérének oltalmát, s kezdjünk el készülni nagyböjti Szentgyónásunkra! Mondjuk gyakori fohászként: Jézus, moss meg engem a Te drága Szent Véreddel és szabadíts meg engem!/minket! (ha családunkért is imádkozzuk)
"Tudnunk kell, hogy szellemi harcban állunk, és vannak erők, amelyek ellenünk dolgoznak és, hogy a szabadság elnyerése nem lesz sétagalopp… Tudnunk kell, hogy Isten erősebb bárminél, ami ellenünk van, legyen az bennünk vagy rajtunk kívül. (Az Úr) …tudja, hogy lassan tanulunk és gyorsan felejtünk. Ha csak egy csodálatos csodát tett volna, az lenyűgözte volna az izraelitákat, de nem telt volna el sok idő, mire elhalványul az emlékük. Hányszor tett már Isten valami csodálatosat értünk, adott rendkívüli kegyelmet…? Aztán teltek-múltak a napok és… visszakerültünk oda, ahonnan indultunk… Időre és következetes emlékeztetőkre van szükségünk, hogy kialakuljon bennünk a szabadság szokása.” (Részlet az Exodus 40-ből)
“Isten nem halálunkat akarja, hanem megtérésünk érdekében engedi meg a csapásokat, akár a Fáraó, akár a mi életünkben is. Mózes imájára a vizek vérré válnak Egyiptomban. Isten erős kézzel, nagy határozottsággal érvényesíti akaratát a Fáraóval szemben. Fontos, hogy rádöbbenjünk, hogy Teremtőnk, akár a jó orvos, fájdalmas műtéteket is vállal az élet érdekében. Szabad akaratunknak határai vannak, a különféle csapások, nehézségek arra figyelmeztetnek, hogy Isten parancsai nem átjárhatók… Nem elég szeretni az Istent, Teremtőnk akaratát, parancsait be kell tartanunk, mert a kereszténység nem egy színes érzelmi hangulat, hanem ennél sokkal több. Isten akaratát, ha nem keressük, ha nem Jézus tanítása alapján élünk, akkor, akár az útról lesodródó autó, fájdalmas baleseteket is szenvedhetünk.” (Csaba Testvér)
Érző Isten kontra érzéketlen isten:
Egy érzéketlen isten hamis képe helyett a mai olvasmányban megjelenik egy érző, sőt értünk harcoló Isten. Itt van most előttünk az érzéketlen istent szimbolizáló keményszívű Fáraó, de itt van előttünk a szolidáris Isten is, aki velünk együtt szenved és velünk érez. Ezt olvastuk a Kivonulás könyvében is (2,23-ban): „Izrael fiai pedig szolgaságban nyögtek, segítségért kiáltoztak és fohászuk felhatolt Istenhez nyomorúságukból. Isten meghallotta panaszukat”. Te is megtapasztalhatod és megismerheted Jézusban az emberi szenvedést magára vállaló Istent. Jézusról, amikor meglát egy leprást, azt olvassuk, hogy „megesett rajta a szíve” (Mk 1,41) és megérinti annak beteg testrészét. A tékozló fiú atyjának, aki a Mennyei Atyát jelképezi szintén megesik a szíve a nyomorúságra jutott fiún. Úgy, megrendül egész bensőjében. Az Isten nem úgy szeret, hogy őt ez nem érinti, hanem belehal ebbe a szeretetbe. Isten jobban szeret téged az életénél, a legnagyobb kincsét, a Fiát is odaadta érted. Mózes történetében előképekben van itt ez a minket megmentő megfeszített isteni szeretet.
Imádkozzunk!
Jézus, moss meg engem és családomat a Te drága Szent Véreddel a bűn minden mételyétől, mindentől, ami mérgezheti az életünket és szabadíts meg minket! Uram, ments meg engem a keményszívűségtől és adj nekem engedelmes szívet. Adj türelmet, amiben csak fokozatosan hozol enyhülést az életemben, miközben kibontakoztatod szabadságra vonatkozó tervedet. Segíts, hogy soha ne felejtsem el, hogy Te erősebb vagy bárminél, ami ellenem áll. Ámen.
Napi “Carlo”
A Fáraó hatalmától megszédülve, önmaga bűvöletében élt ezzel nagy csapást hozott országára, pedig áldássá is válhatott volna, ha felfelé tekint. Talán túl sokat gondolt magáról. “A szomorúság az önmagunk felé fordított tekintet, a boldogság az Isten felé fordított tekintet. A megtérés nem más, mint a tekintetek felemelése lentről a magasba: csak egy egyszerű szemmozgás.”
(Figueiredo, A.: Blessed Carlo Acutis, 5 steps to being a saint, ford. Bezák Tamás)
Írta és összeállította: Farkas László