Amikor körülnézünk a világban, sőt akár az Egyház valóságában is, gyakran előfordul, hogy elveszítjük a reményt… Könnyű kétségbe esni, kritikussá, cinikussá és gúnyossá válni. És milyen egyszerű csak ülni és várni, hogy a vezetőink cselekedjenek, miközben azt gondoljuk, hogy személyesen semmit sem tehetünk. De, Testvérek, most jött el a mi időnk…
Ez az az idő, amelyet az Atya tökéletes és szerető gondviselésében mindannyiunkra bízott. Nem azért teremtettünk, hogy a múltban vagy a jövőben éljünk, hanem hogy a jelenben, azaz éppen most éljünk... Legyünk imában és áldozatban egységben, Krisztus és hitünk atyáinak példája szerint, hogy mi magunk váljunk azzá a megújulássá, amelyre vágyunk, és amelyre a világnak és az Egyháznak ma oly nagy szüksége van. (Részlet az Exodus 90-ből)
“Isten bármit tud teremteni, de egy dolgot nem tud alkotni: szabad akarattal mellette döntő, Őt lángoló szeretettel imádó embert. Ezt a csodát csak én tudom saját magamból kihozni, azáltal, hogy megismerem Istenem jóságát… építve Isten gyönyörű Országát.” (Csaba Testvér)
Olvasmány a Kivonulás könyvéből - Kiv 6,28-30; 7,1-13
Azon a napon, amelyen az Úr Egyiptom földjén Mózeshez szólt, azt mondta neki: „Én vagyok Jahve! Add tudtára a Fáraónak, Egyiptom királyának mindazt, amit mondok neked.” Mózes így válaszolt az Úrnak: „Nézd, gyámoltalan vagyok a beszédben, hogyan hallgatna rám a Fáraó?"
Az Úr megnyugtatta Mózest: „Nézd, olyanná teszlek a Fáraó előtt, mint egy isten, és testvéred, Áron lesz a prófétád. Neki mondj el mindent, amit veled közlök, s testvéred, Áron továbbítsa a Fáraónak, hogy így elengedje Izrael fiait országából. Ám én megkeményítem a Fáraó szívét, és sok jelet meg csodát művelek majd Egyiptom földjén. Mivel a Fáraó nem fog szavatokra hallgatni, azért kinyújtom kezemet Egyiptom ellen, keményen megbüntetem, és úgy vezetem ki seregemet, népemet, Izrael fiait Egyiptomból. Minden egyiptomi, ahányan csak vannak, meg fogja tudni, hogy én vagyok Jahve, amikor majd kinyújtom kezem az egyiptomiak ellen, és Izrael fiait kivezetem körükből.” Mózes és Áron engedelmeskedtek és az Úr parancsa szerint jártak el. Mózes nyolcvan, Áron pedig nyolcvanhárom esztendős volt, amikor a Fáraóval tárgyaltak.
Az Úr így szólt Mózeshez és Áronhoz: „Ha a Fáraó felszólít benneteket, hogy mutassatok csodajelet, akkor mondd Áronnak: Vedd a botodat és dobd a Fáraó elé, az majd kígyóvá változik.” Mózes és Áron a Fáraó elé járultak, és úgy tettek, ahogy az Úr parancsolta. Áron a Fáraó és szolgái elé dobta a botját, s az kígyóvá változott. Erre a Fáraó hívatta a tudósokat és varázslókat, s az egyiptomi varázslók ugyanazt a jelet mutatták tudományukkal. Mind ledobták botjukat, s azok kígyóvá változtak. Áron botja azonban elnyelte a botjaikat. A Fáraó szíve mégis kemény maradt, s nem hallgatott rájuk, ahogy azt az Úr előre megmondta.
Gondold át!
Mai olvasmányunk kapcsán el kell oszlassunk még további két hamis istenképet. Az egyik a felhők felett trónoló, távoli isten hamis képe, aki nem avatkozik be a történelembe és az életünkbe, mert olyan messze van tőlünk, hogy nem hallja kiáltásunkat. A mai szakaszban látjuk, hogy Isten mennyire komolyan vette népének kiáltását és beavatkozik a történelembe, de leggyakrabban azáltal, hogy kiválaszt embereket, mint Mózest is, hogy áldott változásokat hozzanak a környezetükre és a világra. A másik hamis istenkép egy érzéketlen, kemény szívű isten képe, akit a Fáraó zsarnoki alakja testesít meg, aki megkeményítette a szívét és érzéketlenné vált a nép igényeivel szemben. Egy ilyen démonikus istenben nem szabad hinnünk, hanem minél előbb el kell oldoznunk magunkat tőle, mint a zsidó nép a Fáraótól.
Hamis istenképek
A távoli Isten: Egy isten, aki elérhetetlen messzeségben a felhők fölött trónol, de alig érintkezik a világgal. Sokszor ez a hamis istenkép úgy tud kialakulni, hogy pl. Édesapád vagy Édesanyád gyakran volt távol a családtól, amikor neked szükséged lett volna rád kicsi korodban, vagy éppen ugyan közel volt, de érzelmileg elérhetetlen volt. Így aztán Istent is elérhetetlennek érzed. Vagy úgy alakul ki, hogy elhiszed azt, hogy Isten másoknak való. “Isten a jóknak való, Isten a szenteknek való, Isten nem nekem való.” Meggyőzöd magad, hogy Isten a jobbaknak való, és így távol helyezed tőle magad. Az is előfordulhat, hogy büntető Istent képzelsz el magadnak és ezért inkább nem is vágysz a közelségére és távolinak érzed. Úgy érzed, jobb hogyha kivonod magad az isteni ellenőrzés alól, és jobb, ha ő elég távol van ahhoz, hogy nem nagyon kell gondolnunk rá. Talán majd életem végén kiderül, hogy milyen is ő, de addig, hogy a hétköznapjaimba beavassam nem feltétlenül vágyok rá, hiszen dehogy kell ilyen “leskelődő” istennek képzelt isten közelsége, aki fentről folyton nézi az életemet, hogy aztán számon kérjen. (Vö. istenképek, Szentmártoni Mihály: Lelkipásztori pszichológia 111.)
Érzéketlen Isten: ez valójában egy szívtelen démon, akit nem érdekel az emberi fájdalom csak a tettek puszta mérlege. Gyakran téves erkölcsi nevelés következtében alakul ki, amikor az erkölcsi viselkedés alapmotívuma az volt, hogy Isten mindent lát (vö. Sartre gyerekkori története arról, hogyan vált ateistává emiatt az érzéketlen és mindent látó istennek a hamis és rémisztő képe miatt, amit tévesen bele sulykoltak nevelői). Ez az isten mindent feljegyez, mint egy könyörtelen könyvelő, és minden lépésedet ellenőrzi, mint egy nyomozó, aztán lecsap rád, hogy behajtsa tartozásodat és kiegyenlítsd a számlát. Gyakori következménye ennek az istenképnek az aggályosság. (Vö. istenképek, Szentmártoni Mihály: Lelkipásztori pszichológia 111.) Ez az isten egy zsarnoki Fáraóhoz hasonlít inkább, aki még azt is befasalja rajtam és kipréseli belőlem, amire képtelen vagyok.
Ilyen istenképekkel nem könnyű élni. Segítsek magamon, másokon! Imával, önismereti munkával alakítsam keresztény istenképekké. Azért is fontos ez, mert amilyen az istenképed, azt fogod sugározni mások felé, s talán épp a te hamis istenképed ellen lázadva távolodnak el az Egyháztól. Hogyan gyógyulhatnak a negatív istenképek? Úgy, hogy megtapasztalod az Élő Istent. Ehhez pedig nélkülözhetetlen a vágy, amit mély személyes ima táplál: „aki engem keres, Rám talál.” Lelkivezetővel (aki lehet egy atya vagy pl. egy szerzetes vagy szerzetesnő, vagy egy érett hitű, komolyan imádkozó egyéb felnőtt) való rendszeres beszélgetés vagy lelkigondozói folyamat sokat segíthet, éppígy a rendszeres, őszinte és Isten irgalmát befogadó gyónás, valamint a napi fél vagy egy óra ima, lehetőleg a Szentírás istenkép gyógyulását leginkább segítő részeivel. Sokat segíthet még a lelkigyakorlat (egy hét vagy egy hétvége pl. személyesen kísért lelkigyakorlat).
Sokáig azt hangsúlyozták a pszichológusok, hogy az istenképünk nagyon függ az apánkkal való kapcsolatunktól, és az a legmeghatározóbb, hogy milyen volt az édesapánkkal való “élményanyagunk”, milyen képet alkottunk róla. Hogyha egy túl elnéző apukánk volt, akkor könnyen lehet, hogy csináltunk egy ilyen ártalmatlan kis istenecskét, aki túl elnéző, akinek nem fontos, hogy mi mit csinálunk, még akár lázadhatunk is vele szemben. Nincsen semminek se súlya, következménye. Ha apánk érzelmileg elérhetetlen volt, akkor kialakult bennünk egy távoli, elérhetetlen Isten képe, aki az ég felhőin ül, és akivel nem lehet közvetlen kapcsolatot kialakítani. Vagy lenyomata lehet ennek egy túl szigorú isten képe, aki leskelődik ránk és nem hagy élni minket és sajnos nagyon sokszor a fenti végletekbe tudunk esni.
Egy másik kísértésünk olykor, hogy Fáraót játszunk: „nekem ne mondja meg senki, hogy mi a jó, mi a rossz”, vagy épp ennek a végletét, amikor irracionális bűntudat van bennünk és magunkat szennynek tartjuk és nem Isten gyerekeinek többé. Nem vagyok egy „szarkupac”. Isten nem így lát és nem lesz hajlandó akkor sem, ha magadnak ezt hajtogatod állandóan. Isten javíthatatlanul optimista, amikor rád néz, látja benned, hogy te gyönyörű vagy és azt mondja neked: “te az én gyerekem vagy, fantasztikus lehetőségek vannak benned”. Nem azonosít téged a hibáiddal, hanem azt látja, hogy mivé válhatsz és hogy kinek teremtett és ő nem bűnösnek teremtett. Szeretett bűnös vagy.
Visszatérve a pszichológiához, azt mondják, hogy úgy néz ki, hogy az édesanyánkkal folytatott kapcsolat éppannyira befolyásolja az istenképünket, mint az édesapánkkal való kapcsolat. Az anyánkkal való kapcsolat kötődési mintái legalább annyira meghatározzák istenképünket, mint az apánkról alkotott képünk. „A korai anya-gyerek kapcsolat biztonságának hiánya a serdülőt függő, kötődést erősítő destruktív vallásos vagy egyéb függőséget kialakító csoportokba sodorja. A heroin függőség pl. gyakran olyanoknál alakul ki, akiknek családjában egyik szülővel sem alakult ki biztonságos kapcsolat.” Az istenkép formálódásában tehát különös jelentősége van az apaképnek és az anyaképnek és ezen túl az énképnek. És persze a szocializációról se felejtkezzünk meg, hogy kik azok, akik a hitre neveltek, milyen tapasztalataim voltak az életemben szeretetről vagy éppen az elutasítottságról.
Mózes mondjuk meg őszintén elég nagy hátránnyal indul: se apja, se anyja, bekerül az egyiptomi világba és ott nem tartozik se a zsidók közé, se az egyiptomiak közé igazán. Állandó bizonyítási vágy van benne, hogy valahogy megmutatni nekik, hogy én is vagyok valaki. Isten mégis találkozik ezzel az emberrel és megváltoztatja az életét. Engedd, hogy Isten találkozzon veled! Az Élő Isten. Engedd, hogy megmutassa neked, ki is Ő igazán! Engedd, hogy a nagyböjt során is közel jöjjön és széttörje a benned élő hamis képeket Istenről és önmagadról. Mózesben összetört minden hamis istenképet az Élő Istennel való találkozása.
“Ahogyan Isten megmutatta magát Mózesnek, most Mózesnek kell megmutatnia Istent Egyiptomnak. Isten azért látogatja meg ezt a földet, hogy megszabadítsa népét… A Fáraó megkeményedett szíve pedig példázatul szolgál mindazok számára, akik szembeszegülnek Isten akaratával.
Mit jelent kemény szívűnek lenni? Ebben az esetben a Fáraó megerősíti elhatározását, hogy nem engedi Izraelnek elhagyni a szolgaságot. Egy lágy szív enged másoknak, képes az alkalmazkodásra és a változásra, megnyílik az értelem és az irgalom előtt. Egy hajthatatlan szív azonban olyan marad, mint a kő – merev és mozdulatlan… A mély és valós megtéréshez nyitottakká kell válnunk az Úr hangja és bennünk végzett munkája iránt. Az egyiptomiak saját erejükben bíztak, és ellenálltak az igaz Úrnak. Hatalmas próbatétel kellett ahhoz, hogy megalázkodjanak, ahogyan azt a tíz csapás történetében látni fogjuk… Túl gyakran válik a lelkünk keménnyé, mert a külső sikerekre és a hatalomra összpontosítunk, és ezáltal akaratlanul is az egyiptomiakhoz hasonlóvá válunk. Az anyagi javakhoz és földi élvezetekhez való ragaszkodás beszűkíti szívünk látókörét, és önmagunk felé fordít minket.” (Részlet az Exodus 90-ből)
Test és lélek egységeként létezünk. Ezért megtapasztalhatjuk a szabadság hiányát a külső korlátok, például betegség vagy anyagi problémák révén, valamint belső akadályok, mint a kényszeres viselkedések vagy hamis vágyak formájában. Hogy meggyógyítson és megszabadítson minket, Isten mindent (még az én életem Fáraóját is) felhasználva munkálkodik. Megvilágítja elménket a hit fényével, és rámutat az igazán lényegesre, adva nekünk egy tisztulási időt, a nagyböjtöt.
“A rohanás és a figyelmünk elterelése miatt nagyon könnyű kifogásokat keresni, és nem észrevenni az olyan jeleket, mint ahogyan Áron botja elnyelte a hamis varázslók botjait. Szükség van a kiüresedésre, a csendre és a barátságra, hogy felébresszenek bennünket, és kiragadjanak önmagunkból. A szabadság eléréséhez elengedhetetlen, (hogy a lényegre figyeljünk). Amikor kilépünk a figyelmünket elterelő körülmények és a bűn illúziójából, képesek leszünk a legfontosabb dolgokra összpontosítani – azokra, amelyek ott vannak közvetlenül előttünk, de amelyeket túl gyakran figyelmen kívül hagyunk.” (Részlet az Exodus 90-ből)
“Minden vasárnap és ünnepnap arra vagyunk meghívva, hogy az Úr nyugalmába lépjünk a "szent pihenés" gyakorlása által. A pihenés sokkal több, mint tétlenség vagy szórakozás. Josef Pieper szerint lehetőséget ad arra, hogy időt szánjunk a legmagasabb rendű tevékenységekre – amelyek a legmélyebben beteljesítik természetünket azáltal, hogy megnyitnak minket a szemlélődésre. A pihenés példái közé tartozik az igazság felé vezető olvasás és beszélgetés, az ünnepek megélése, a művészetek élvezete és a természetben való felfrissülés. A pihenés legmagasabb formája pedig Isten imádása a keresztény közösségben, különösen a szentmise áldozatában.
A mi kultúránk fordítva gondolkodik. Nem azért pihenünk vasárnap, hogy a következő héten eredményesebbek legyünk a munkában. Hanem pont fordítva: Azért dolgozunk a héten, hogy vasárnap pihenhessünk. Itt az ideje a változásnak, hogy megnyisd szívedet Isten munkája előtt az életedben. Imádkozz, hogy Isten megnyissa előtted a szabadsághoz vezető utat.” (Részlet az Exodus 90-ből)
Imádkozzunk!
Uram, melengesd fel fagyos szívemet, és adj nekem érző szívet és halló fület. Ments meg a fáraói lelki süketségtől és keményszívűségtől. Segíts, hogy az imádságnak odaszánt időben és a szív csöndjében megtaláljam a szabadsághoz vezető utat a figyelemelterelő zajok között, és meghalljam a hangodat. Adj erőt, hogy hűségesen kövessem azt. Ezt kérem, Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.
Napi “Carlo”
“Ez fantasztikus! – Szent Jánoshoz hasonlóan mindenki arra hivatott, hogy szeretett tanítvánnyá váljon. Mindannyiunknak csak eucharisztikus lélekké kell válnia, Őt imádó lélekké, engedve, hogy Isten művelje bennünk azokat a csodákat, amelyekre csak ő képes. De úgy akarja, hogy annak szabadon vessük magunkat alá. Isten nem szeret senkit kényszeríteni. Önként adott szeretetünkre vágyik.” (Figueiredo, A.: Blessed Carlo Acutis, 5 steps to being a saint, ford. Bezák Tamás)
Írta és összeállította: Farkas László