Olvasmány a Kivonulás könyvéből - Kiv 3,7-11
Az Úr pedig így szólt: „Láttam Egyiptomban élő népem nyomorúságát és hallottam a munkafelügyelőkre vonatkozó panaszát; igen, ismerem szenvedését. Azért szálltam le, hogy kiszabadítsam az egyiptomiak hatalmából, és hogy kivezessem arról a földről egy szép, tágas országba, egy tejjel-mézzel folyó országba, a kánaániak, a hettiták, az amoriták, a periziták, a hivviták és a jebuziták területére. Most tehát Izrael fiainak a kiáltása felhatolt hozzám, és láttam a gyötrelmet is, amellyel az egyiptomiak kínozzák őket. Ezért menj, elküldelek a fáraóhoz, hogy népemet, Izrael fiait kivezesd Egyiptomból.”
Gondold át!
HELYES ÖNÉRTÉKELÉS ÉS ISTENKÉP KAPCSOLATA
Mózes példáján láthatjuk, hogy egy egészségtelen önértékelés miatt, hogyan válhat valaki sokáig képtelenné az élő Istenbe vetett hitre. Három típust szemléltet a Kivonulás könyve, az egyik szélsőség a Fáraó mindenhatósági fantáziái, a másik a zsidó nép szolgai reflexei, és a harmadik Mózes útja, akinek 80 évet kell várnia, hogy egyiket se válassza, pedig mind a kettőre nagy kísértése volt.
Az első kísértés a fáraói reflexek és a nárcisztikus fantáziák. Mózes a Fáraó udvarában nevelgetett. A Fáraót szinte isteneknek kijáró tisztelet övezte. Szinte elég volt csak gondolniuk valamire, s környezetük kitalálta, megvalósította azt. Mózes is azt hitte, hogy egyetlen elhatározástól, hogy leüti az egyiptomit ő már Izrael nagy szabadítójává válik és úgy kell majd márványtáblából kifaragni hősi alakját, hogy az utókor is tisztelhesse. Úgy is mondhatnánk, hogy Mózes azt hitte a Fáraó leányának a fiaként, hogy “ő nyalta hegyesre a piramist”. Vagyis, hogy csettintésre bármit megoldhat, hisz megvan a hatalma rá. Elkényeztetettsége, hamis elbizakodottságot adott neki és egyfajta realitásvesztett látásmódot. Istennek a képét a nárcisztikus fantáziák éppúgy elhomályosíthatják előttünk mint az annak nyomán sokszor beköszönő félelem is. Ahogy Mózes, úgy a Fáraó is túl sokat képzel magáról, de ezt a képet csak mesterséges módon lehet fenntartani, ami egy állandósul félelemmel jár. A fáraó félti a hatalmát, mert a héberek nagyon elszaporodtak országában. Ezért egy félelemben született tervet dolgoz ki, hogy a héberek gyerekei közül minden fiút a Nílusba kell fojtani. Mit csinál a fáraó? Teljesen maga körül forog, gőgösködik, és félti Istentől és embertől önközpontú terveit. Az egyik legfőbb ok, ami eltorzítja az Istenről alkotott képünket, az a félelem. A fáraó mindenhatót játszik: “nekem az Isten ne mondja meg, mit csináljak, mert én tudom”.
Valójában e mögött is egy félelem van: csak akkor érzem magam biztonságban, ha mindent én határozok meg. Ez az „omnipotencia” kísértése, amikor „mindenhatót” játszunk, ahelyett, hogy Istenben bíznánk. Egyszer egy kisfiú, amikor földrengés volt Észak-Amerikában éppen a bilin ült, és amikor megremegtek a bútorok az épületben és elkezdtek potyogni a dolgok körülötte annyira megrémült, hogy kétségbeesetten Anyukájára nézett, majd megkérdezte: „Anyuci! Mit csináltam?”. Ilyenek vagyunk mi is, azt hisszük, hogy minden miattunk történik, minden körülöttünk forog és e mögött nagyon sok szorongás van, mert ha valami rossz dolog történik körülöttünk, akkor csak mi lehetünk az oka, mert valamit nem jól csináltunk. A fejlődéslélektan szerint van egy olyan szakasza az életünknek, amikor a gyerek magát mindenhatónak képzeli, hisz miatta történik minden a világban. Neki elég csak sírnia és Anyuci tudja, hogy anyatejre van szüksége, vagy elég nyöszörögni és Anya tudja, hogy most meg a hasa fáj neki és simogatásra van szükség. Hozzászokott, hogy a világában elég csak gondolni vagy kívánni valamit és az megtörténik, s ez megmarad egy ideig a gyerekeknél. A baj ott kezdődik, hogy felnőttként is azt hisszük, hogy minden miattunk történik vagy nem történik a világban és túlértelmezve felelősségünket mértéken felül aggódunk vagy szorongunk. Az Úr szeretné, hogy add át neki a trónt az életedben, hogy ő lehessen a mindenható és ez szabaddá tesz, nem kell félelemben, szorongásban élned.
A második kísértés: A zsidó nép szolgai reflexei. Az Úr abból a végletből is ki akar emelni, hogy magadat szolgai módon alárendeld másoknak. A másik kísértés zsidó népben emiatt hamis istenkép alakult ki: a zsidó nép kiált már régóta az Istenhez és úgy érzik, hogy az Isten nem segít, ezért belefáradnak és feladják reményeiket, minek következtében kialakulnak bizonyos szolgai reflexek a zsidó népben, amitől magukat már alapból úgy kezelik, mint akik alacsonyabb rendűek és alábbvalók az egyiptomiaknál, és nem tudnak többé önmagukban hinni. Tehát az első dolog - ezt a lélektan is igazolja - ami miatt nagyon el tud torzulni az istenkép, amikor az önmagadról alkotott képed hamis, amikor önmagadat nem becsülöd meg. Úgy néz ki ezen keresztül vezetett a zsidó népnek az útja, hogy magukat rabszolgának tartották és nem tudták elhinni, hogy ennél több is lehetne az ő életük, hogy ők többre hivatottak.
Mindenféle szolgai reflex - amikor magadat ilyen kisebbrendűségi érzéssel alárendeled másoknak vagy amikor nem tudsz hinni (pl. a bizonytalanság, félelem miatt) abban, hogy te képes vagy valami többre - az valójában az istenképeddel is összefügg, nem tudsz hinni abban, hogy az Isten csodálatosnak alkotott és terve van veled, hogy elhívott vagy. Mózesnek is megvolt a kísértése a bizonytalanságra és a kisebbrendűségi érzésekre. Különösen az első kudarca után, amikor kezdi eltemetni szabadítói ambícióit és szinte depressziósan csak leül a kútnál, majd elszegődik egy pogány ember szolgálatába. Mások juhait őrzi, s alárendeli életét mások céljainak, talán olyan dolgokban is, amikben nem kellene. Aztán egy ponton túl felismeri, hogy ő többre hivatott. Istentől rendelt küldetésének korábban ledobott fonalát hajlandó újra felvenni. Amikor újra kicsalogatja őt Isten - most már a fáradságos munkával elért - biztonságból, ahova már negyven éve eltemette az álmait, ő “jogosan” védekezhetett volna azzal is a küldetéssel szemben, hogy „milyen szerencsétlen sorsú vagyok, mert az anyámtól elszakítottak még egészen kicsi korban, akkor amikor a legsérülékenyebb az ember” ezért felejtsetek el. Vagy azzal, hogy “az anyámnak valószínűleg nem kellettem és eldobott magától és így lettem zsidó létemre egyiptomi”. Ezzel a tudattal kellett élnie, hogy ő minden bizonnyal egy elutasított, kitett gyermek, s érezhette volna magát örökre úgy, hogy ő mindenkinél alávalóbb, de ő végül Isten biztatására képes volt ebből kitörni és nem ezt az utat választotta.
Mózes: Ő egészséges önértékelésre jutott így alkalmas eszközévé vált Istennek a szabadításra, de 80 év kellett hozzá, előbb találkoznia kellett önmagával (életének első 40 éve a Fáraó palotájában) majd találkoznia kellett a hétköznapi felelősségek monotonitásával (második 40 év Midián pusztájában), amibe kicsit bele is szürkült, bele is kényelmesedett, majd a pusztán túlra, a komfortzónáján kívülre kellett lépnie, az égő csipkebokorhoz, hogy találkozhasson Istennel. 40 évig képződik Egyiptomban, öntudatra és ereje tudatára ébred, majd kipróbálja erejét. Kudarcot vall, Midián pusztájába menekül és megtapasztalja korlátait, gyengeségeit. Egy nap a pusztán túlra merészkedik, ahol találkozik az Istennel.
ISTEN, AKI ELŐBB SZERETETT
Nemcsak az igaz, hogy el tud torzulni az istenképed, ha az önmagadról alkotott képed hamis, hanem, hogy azt megsejteni, hogy ki vagyok én igazán, anélkül nem lehet, hogy nem tudsz arra a kérdésre válaszolni, hogy ki a te Teremtőd. Ki az Isten? Mert az ember az a létező az egész világból, aki transzcendálja önmagát, nincs meg az e világban az életének a célja, értelme, mert transzcendentális (e világot meghaladó) célja van. Valami olyan végtelen szomjúság van benne a szeretetre, amit egyetlen teremtmény sem tud betölteni. Ahogy Szent Ágoston mondja, hogy „Magadnak teremtettél minket, Urunk és nyugtalan a szívünk, míg Tebenned meg nem nyugszik.” Nagyon nem mindegy, hogy mit gondolok arról, aki fölöttem van, hogy van-e valaki, aki erre a szeretetre válaszol? Van-e valaki, aki engem végtelenül szeret?
Igen. Van valaki, akinek annyira fontos vagy, hogy egész országokat adna oda érted. Izajás prófétán keresztül ezt mondja most neked az Isten: „Odaadom érted cserébe Egyiptomot.” (Iz 43,3) Egy fél világot odaadna érted, és a végén odaadja a szeme fényét, az Ő egyszülött Fiát. „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte.” (Jn 3,16) Az egyetlen Fiát adja oda azért, hogy végre meggyőzzön téged a szeretetéről. És nagyon sokszor mégis vannak olyan események az életünkben, amikor nem érezzük az Istennek a szeretetét. Amikor egy kicsit kétségbeesünk.
Tanúságtétel: Nem kell félned. Az Isten vigyázni fog rád is. Az Isten meghallotta a Nílusra kitett kicsi Mózes sírását és népének kiáltását is, és gondoskodott róla. Az Isten meghallja a kiáltásodat, amikor nagyon gyengének, tehetetlennek érzed magad. Ez a szentírási hely elég fontossá vált az életemben egyik Karácsony előtt, ugyanis nagyon tragikus dolgok történtek: valaki megfenyegetett, hogy meg fog ölni. Rá három napra ellopták a számítógépemet. Minden adat, ami rajta volt, amit eddig papként alkottam, minden eltűnt. Úgy éreztem, az életművemet vették el. És ráadásul nem tudhatom, hogy mikor fognak megölni, amikor kimegyek az utcára. Állandóan ezzel a gondolattal jártam. És elmentem egy szerzetes nővérhez tanácsért. És ez a kis nővér azt mondta, hogy „Hát, figyelj! Mózeskosár! Képzeld el, hogy minden este belefekszel a mózeskosárba! És képzeld el, hogy az édesanyád, a Szűzanya homlokon csókol, belefektet és azt mondja, hogy ne félj! Ezzel feküdj le, hogy az ő oltalmában vagy és nincs mitől félned.” És nagyon sok erőt tudott adni, amikor ezen a félelmen átléptem, amikor megértettem, hogy az Isten kezében van az életem, Istennek terve van az életemmel, és ez ki fog bontakozni, ezt senki nem tudja megakadályozni, mert az Isten szeretete el fog hordozni. Ha megölnek, akkor az is benne volt az Isten tervében, ha meg nem ölnek meg, akkor megkönnyebbülök. És végül nem vittem magammal baseball ütőt, amikor kiléptem az utcára, pedig voltak akik mondták, hogy mindenhova elkísérünk téged, elviszünk autóval stb…, mert nem volt rá szükség, mert kaptam egy szabadságot, hogy Isten kezében van az életem. Megtanultam, hogy a félelem például egy nagyon valóságos érzés sokszor még sincs valóságos alapja, míg Isten szeretete nem mindig érezhető, de nincs nála valóságosabb az egész világon, ezért hinnünk kell szeretetében és hitünknek kell átformálnia Istennel kapcsolatos érzelmi világunkat és ezzel együtt istenképünket. Ehhez tapasztalatot kell szereznünk Isten szeretetéről is. Ehhez legnagyobb eszközünk a hit, a szentségek és a mindennapi, kitartó imádság.
Sokféle fenyegetettség előfordulhat az életetedben, ami a zsidó nép életében is volt és van úgy, hogy kiáltasz Istenhez, és úgy tűnik, nem történik semmi, nem segít az Isten, nincs itt a közelemben. És ilyenkor tud az ördög, a nagy hazudozó elhitetni veletek olyat, hogy az Isten már nem is hallja az imádat, az Istent nem is érdekli, mi van veled.
És valóban Isten mindig meghallja a Te kiáltásodat. Nagyon sok erőt merítettem ebből a szentírási részből, ahogy Mózest sorsára hagyják, vagy jobban mondva Istenre bízzák a szülei. Istenhez sír, mint népe is és Isten meghallja kiáltását. Különös volt, hogy éppen Kovászolóra (Ifjúsági Vezetőképzőre) készültünk a Püspökségen és pont a felvételi alkalmával lefényképezett valaki. És nagyon különösnek találta ezt a képet, ezért odaadta nekem, mondván, hogy „nem tudom, hogy elfogadod-e, de úgy éreztem ezt elő kell hívatnom, kérlek fogadd el.” És pont azokban a napokban foglalkoztatott ez a gondolat, hogy ki fog rám vigyázni. És mi történik most Velem? Hogy szeretnek-e engem. Mert néha, amikor olyan dolgok történnek az életedben, amikor megkérdőjeleződik, hogy „vajon az Isten szeret?”, „itt van-e még?, „figyel rám egyáltalán?”, akkor nagyon fontos, hogy egy kicsit “visszaüljél” abba a Mózes-kosárba. És engedd meg, hogy Ő szeretgessen téged, hogy meghallja a kiáltásodat, sírásodat! És ne félj, meg fogja hallani! És ezen a képen úgy látható, mintha az arcomat a háttérben lévő Szűzanya egyik kezével megsimogatná, miközben másik kezével nyújtaná nekem a Kisfiát, hogy én vigyázhatok rá! Mintha azt mondaná: “ne aggódj, neked sem kell félned, mert karjaimban tartalak. Semmi sem történik Isten tudta és ellenőrzése nélkül, nyugodtan lehetsz Istenben bízó gyermek Te is, az én oltalmam alatt.
Napi “Carlo”
Bármilyen szemszögből nézzük, az élet mindig fantasztikus!
