Olvasmány a Kivonulás könyvéből - Kiv 32,7-14.19-20
Az Úr így szólt Mózeshez: „Siess, menj le, mert vétkezett a nép, amelyet kihoztál Egyiptomból. Hamar letértek az útról, amelyet előírtam nekik. Öntött borjút csináltak maguknak, azt imádták, áldozatot mutattak be előtte, és így beszéltek: Izrael, ezek a te isteneid, akik kihoztak téged Egyiptomból.” Az Úr még ezt mondta Mózesnek: „Látom jól, hogy keménynyakú nép ez, engedd, hadd gyúljon fel ellenük haragom, hadd töröljem el őket, és téged teszlek nagy néppé.”
Mózes igyekezett kiengesztelni az Urat, az Istent, s így szólt: „Uram, miért lobbannál haragra néped ellen, amelyet nagy hatalommal és erős kézzel hoztál ki Egyiptomból? Az egyiptomiak nemde megállapítanák: csalárdul kivezette őket, hogy a hegyek között megölje és eltörölje a föld színéről? Lohadjon le tehát haragod, és vond vissza a csapást, amellyel a népet sújtani akarod. Gondolj Ábrahámra, Izsákra és Jákobra, a szolgáidra, akiknek megesküdtél magadra, és akiknek megígérted: utódaitokat úgy megsokasítom, mint az ég csillagait, s azt az egész földet, amelyről beszéltem, utódaitoknak adom, hogy az övék legyen örökre.” Erre az Úr visszavonta a csapást, amellyel népét megfenyegette.
Gondold át!
„Az Úr így szólt Mózeshez: Hamar letértek az útról, amelyet előírtam nekik. Öntött borjút csináltak maguknak, azt imádták, áldozatot mutattak be előtte, és így beszéltek: Izrael, ezek a te isteneid, akik kihoztak téged Egyiptomból.” (Kiv 32,7-8)
Az elárult szeretet nem akar hallani e hűtlen népről többé, amely oly hamar mással pótolta. Jogos harag lángja lobog benne és kész megbüntetni ezt a bálványimádó népet: „hadd töröljem el őket!” (Kiv 32,10) (Vö. A Pusztán túl)
Csábító ajánlat
Mózes nem tudja, hogyan viselkedjen az isteni féltékenységgel szemben, s ekkor Isten a legnagyobb kísértést állítja Mózes elé, amelynek egyetlen gőgös vagy hiú ember sem tudna ellenállni:
„Az Úr még ezt mondta Mózesnek: „Látom jól, hogy keménynyakú nép ez.””(Kiv 32,9)
„Hadd pusztítsam hát el s hadd töröljem el a nevét a föld színéről! Téged pedig ennél nagyobb és népesebb néppé teszlek.” (MTörv 9,14) (Vö. A Pusztán túl)
Mózesnek is kellően elege van már ebből a népből, úgyhogy óriási a kísértés, ami előtt áll. Lepörög előtte, hogy mennyit zúgolódtak, hogy elárulták, még a testvérei Áron és Mirjam is, sőt az összes levita, Korachhal az élen fellázadtak ellene. Már ott tartottak, hogy megkövezik őt. Azóta, hogy az élükön áll, problémák és konfliktusok ádáz viharában élt. Másrészről, ha továbbfolytatja az utat ezzel a néppel, melynél nem remélhet változást, akkor tudja, hogy még negyvenévnyi vándorlás vár rá a kegyetlen pusztában… Elege van. elfáradt, s most megszabadulhat mindettől. (Vö. A Pusztán túl)
És itt mutatkozik meg Mózes nagysága. Itt válik Isten igaz emberévé, ebben a próbatételben olvasztja ki belőle Isten Szentlelke azt, ami még nem volt szeretet. Az a Mózes, aki eddig semmi jót nem kapott ettől a gyülevész néptől, most egy szempillantás alatt örökre megszabadulhatna tőlük. De nem teszi. Sőt váratlan fordulat történik. Elkezd közbenjárni értük az Úrnál, de hivatkozási alapot keres és megtalálja azt Isten hűségében. (Vö. A Pusztán túl)
Uram, amikor ez a nép követi parancsolataidat, akkor a Te néped, de ha nem teszi, akkor rögtön az enyém? Nem, Uram. Mindig Hozzád tartozik. Emlékezz Uram, hogy én nem akartam ebbe az ügybe beleavatkozni, és mennyire vonakodtam tőle! Mózes teljes tisztelettel emlékezteti az Urat arra, hogy semmilyen okból nem tagadhatja meg Izraelt, és hogy nem ember, hanem Isten, aki nem bűneink szerint bánik velünk, hanem saját természete és szövetségéhez tett hűségígérete szerint. Uram, ők valóban nagy bűnt követtek el. De én tudom, hogy Te olyan Isten vagy, aki meg tud bocsátani. Bocsáss meg hát nekik, Uram! Nem hagyhatod, hogy legyőzzön a rossz. Hűséged sem függhet az ő hűtlenségüktől.
Mózes hamiskártyásként játsza meg utolsó kártyáját, mindent feltesz, mert tudja, hogy megnyerte a játékot: „Mózes igyekezett kiengesztelni az Urat, az Istent, s így szólt: „Uram, miért lobbannál haragra néped ellen, amelyet nagy hatalommal és erős kézzel hoztál ki Egyiptomból? Az egyiptomiak nemde megállapítanák: csalárdul kivezette őket, hogy a hegyek között megölje és eltörölje a föld színéről? Lohadjon le tehát haragod és vond vissza a csapást, amellyel a népet sújtani akarod. Gondolj Ábrahámra, Izsákra és Jákobra, a szolgáidra, akiknek megesküdtél magadra, és akiknek megígérted: utódaitokat úgy megsokasítom, mint az ég csillagait, s azt az egész földet, amelyről beszéltem, utódaitoknak adom, hogy az övék legyen örökre.” (Kiv 32,10-13) Uram, ha elpusztítod őket, akkor ki lesz az, akin beteljesül ígéreted, és hova lesz szavad becsülete? Önmagadra tettél esküt. (Vö. A Pusztán túl)
Mózes rendkívül türelmes emberré formálódott az évtizedes próbák alatt. Micsoda kontraszt a mostani Mózes az ifjú és türelmetlen “forradalmár” Mózeshez képest. A Fáraónál tett első látogatásától kezdve mostanáig fáradhatatlanul vezette a népet, “elviselve félelmeiket, lázadásukat, panaszkodásukat, sőt még az ellene irányuló támadásaikat is. Mindezek során szilárdan kitartott a feladat mellett, amelyet Isten a vállára helyezett.” (Részlet az Exodus 90-ből)
“Förtelmes istenkáromlás a bálványimádás! De mielőtt elítélnénk a pusztában zarándokló választott népet, gondolkodjunk el azon, hogy mi is a bálványimádás lényege!... Rajzoljunk egy koncentrikus körökből álló céltáblát, és a legbelső körbe írjuk be a számunkra legfontosabb személyt vagy dolgot, majd kifelé haladva, a saját prioritásunk alapján, töltsük ki a köröket mindazzal, ami számunkra értékes! A Szentháromságon kívül, ha bármi bekerül a legbelső körbe, akkor – kimondom vagy tagadom, egyre megy – én egy bálványimádó vagyok! Életem célja Isten, ezért az Övé a legbelső kör, a tízes! A Végtelen Szeretet felé vezető vándorutamon elválaszthatatlan társam a férjem vagy feleségem, ezért őt bátran beírhatom a kilencedik körbe. A gyermekeinket Isten ránk bízta, az ő felnevelésük és útnak indításuk szent feladatom, ezért őket a nyolcadik körbe helyezhetem... Így felállítom azt a prioritást, amely meghatározza a teremtményekhez való viszonyomat.
Mindannyian vágyunk a Végtelen Jóság, Igazság, Szépség és Szentség után, de ezt a Végtelenre való éhségünket véges teremtmények nem tudják csillapítani... Ezért van annyi válás, veszekedés, háború, mert a bennem lévő végtelen boldogság iránti vágyat – amelyet egyedül Isten képes betölteni – emberektől és tárgyaktól akarom megkapni.” (Böjte Csaba) Amikor a gyermekem, férjem, szerelmem bálványommá válik, vagyis életem értelmévé és céljává, akkor túlzott felelősséget ruházok rá, azt várom tőle, hogy “olyasmit adjon, amit egyedül Isten adhat nekünk: az örök boldogságot. Ez a teher azonban meghaladja őt, ezért roskadozik alatta, és előbb-utóbb lázadni fog. Én pedig azt mondom majd, hogy hálátlan, hogy „nem ő volt az igazi”, és elindulok új bálványt keresve az újabb kudarc felé.” (Böjte Csaba)
-
- Mi/ki a Te “aranyborjúd”, amit szíved trónjára helyeztél: ami nem Isten, de fontosabbá vált számodra mint az Isten
Helyezd Istent szíved trónjára és minden helyére kerül: Isten áldása, békéje költözik családodba!
Imádkozzunk!
Uram, Jézus Krisztus, Te látod, hogy mennyi minden tud időnként bálványommá válni. Olykor egy csodált vagy rajongásig szeretett személy, máskor egy rossz szokás vagy épp a munkában elért eredmények, aminek szép fokozatosan beáldozok minden mást, még olykor a Terád fordítható időt is. Ne engedd, hogy továbbra is hazudjak magamnak, hanem adj őszinte belátást, amivel beismerem, hogy valójában annyira vagy fontos nekem Te vagy mások, hogy kire/mire költöm a pénzemet, kire/mire mennyi időt, energiát vagyok kész fordítani. Hogy mennyire szeretek valakit vagy valamit, azt nem a fennkölt érzések nagysága határozza meg, hanem amennyi áldozatot vagyok kész hozni érte. Segíts letaszítani bálványaimat szívem trónjáról és Téged helyezni az Urat megillető helyre! Légy életem egyetlen Ura és Megváltója! Ámen!
Napi “Carlo”
Carlo Acutis, akárcsak Szent Ferenc, szenvedélyesen rajongott Jézusnak az Eucharisztiában való valóságos jelenléte iránt, de az ő rajongása nem lefelé irányuló, hanem felemelkedő mozgás volt: „Az Eucharisztia az én autópályám a mennybe.” „Ha kilépünk a napra, lebarnulunk... de az Eucharisztiában élő Jézus színe előtt szentté válunk.” Az idő, amelyet Jézust imádva és az Oltáriszentség előtt imádkozva töltött, személyes találkozást jelentett Jézussal:
Megtalálhatjuk Istent, aki folyamatosan jelen van – testével, lelkével és istenségével – a világ összes tabernákulumában! Ha jobban belegondolunk, szerencsésebbek vagyunk, mint azok, akik kétezer évvel ezelőtt Jézussal testi valójában találkozhattak, mert Isten a miénk: „valóságosan és lényegileg" mindig velünk jelenlévőként. Elég felkeresni a legközelebbi templomot! Jeruzsálem ott van a küszöbünkön. Jeruzsálem ott van minden templomban!
Carlo gyakran ajánlott fel legalább harminc perces szentségimádást a tisztítótűzben szenvedő lelkekért, hogy teljes búcsúban részesüljenek.
(Figueiredo, A.: Blessed Carlo Acutis, 5 steps to being a saint, ford. Bezák Tamás)
Írta és összeállította: Farkas László