Olvasmány a Kivonulás könyvéből - Kiv 9,22-35
Az Úr így szólt Mózeshez: „Nyújtsd ki a kezed az ég felé, hogy jégeső hulljon Egyiptom egész földjén az emberekre, az állatokra és mindenre, ami egész Egyiptomban a mezőn nő.” Mózes az ég felé lendítette botját, erre az Úr mennydörgést hallatott és jégesőt hullatott. Villám csapkodta a földet, s az Úr szörnyű jégesőt bocsátott Egyiptom egész földjére. Jégeső volt ez, állandó villámlással, olyan pusztító erejű jégeső, amilyet még nem láttak az egyiptomiak földjén, mióta emberek lakják. A jégeső teljesen elpusztított mindent Egyiptom földjén, ami a mezőn volt: embert és állatot. Tönkreverte a vetést a mezőn és letördelte a fákat. Csak Gósen tartományt, Izrael fiainak lakóhelyét kímélte meg a jégeső.
A fáraó hívatta Mózest és Áront, s ezt mondta nekik: „Most már elismerem, hogy vétkeztem: az Úrnak van igaza, én és népem gonoszságot követtünk el. Kérjétek az Urat, hogy szüntesse meg a mennydörgést és a jégesőt, én pedig ígérem, hogy elbocsátlak benneteket. Ne maradjatok itt tovább.” Mózes így válaszolt: „Ha kilépek a városból, kitárom kezem az Úr felé, erre majd a mennydörgés megszűnik, a jégeső eláll, s abból megtudod, hogy az Úré a föld. De tudom, hogy még sem benned, sem szolgáidban nincs meg az Úrtól való félelem.” A len és az árpa elpusztult, mert az árpa kihányta a kalászát, a len pedig virágzott. De a búza és a tönköly nem szenvedett kárt, mert ezek később hajtanak. Mózes eljött a fáraótól, s amikor kiért a városból, kezét az Úr felé tárta. A mennydörgés és a jégeső megszűnt, s az eső sem ömlött tovább a földre. A fáraó látta, hogy az eső, a mennydörgés és a jégeső megszűnt, erre továbbra is megmaradt bűnében, megkeményítette a szívét és vele együtt szolgái is. A fáraó szíve kemény maradt, és nem bocsátotta el Izrael fiait, ahogy azt az Úr Mózes által előre megmondta.
Gondold át!
7. CSAPÁS: Jégeső, és az általa leleplezett téveszme: „Istennél nincs a bűnnek következménye”
Hamis istenkép: A modern liberalizmus egyik tévedése, hogy nincs a bűnnek következménye, mert Isten annyira megbocsátó, hogy soha nem ítél. Ártalmatlan kis istent csinálunk magunknak, aki nem igazán van hatással az életünkre.
Lerombolás: A jégeső a bűn és az ellenállás következménye volt. Megmutatta, hogy Isten valóban igazságos bíró is és mindenek felett álló Úr. A jégeső elpusztította Egyiptom földjét, mutatva, hogy az ember nem uralkodik a természet felett – csak Isten az igazi Úr. Azok, akik félték Istent, megmenekültek, jelezve, hogy az engedelmesség védelmet nyújt. A jégeső csapása, és a fölötte való uralom jelképesen Nut, az égbolt istennője és Osiris, a termékenység istene felett való győzelem. Isten mindenek felett való Úr.
“A szabadságban való élet azt jelenti, hogy Istent minden dolgok Urának látjuk, nem pedig egy egyszerű bálványnak, akit manipulálhatunk.” (Részlet az Exodus 90-ből) A jégesőt villámló tűz is kísérte és ez a sajátos - még sosem látott - kombináció, ami megrendíti a Fáraót az Úr hatalma előtt. A Fáraó megvallja saját és népe bűnét, és elismeri Jahve hatalmát. De valójában nem őszintén, hanem inkább csak egy módot keres, hogy kikerüljön szorult helyzetéből. Amint a jégeső eláll, visszatér konokságához és hajthatatlan. Mózes átlátja, hogy a fennkölt szavak mögött még nincs igazi istenfélelem.
“Érdemes odafigyelnünk a Fáraó hozzáállására, mert sokkal gyakoribb, mint gondolnánk. Sokan, köztük keresztények is, hisznek Isten létezésében és elismerik az Ő hatalmát, de kapcsolatuk vele leginkább arról szól, hogy elkerüljék a bajt. Nincs bennük valódi szeretet az Úr iránt, és nem félik Őt – márpedig a bibliai értelemben vett istenfélelem azt jelenti, hogy felismerjük, ki Ő, és örömmel engedelmeskedünk neki. Amikor nehézségekkel szembesülnek, buzgón imádkoznak, de amint elmúlik a vihar, folytatják életüket, elfelejtik az imáikat, és alig gondolnak Istenre. Úgy bánnak vele, mintha egy háziállat lenne, akit ketrecben tartanak. Amikor szükségük van rá, kiengedik a ketrecből, hogy megoldja a problémáikat, de amint megszűnik a szükség, visszateszik a ketrecbe, és megfeledkeznek róla. Ez azonban nem így működik. Isten mindig Úr, és soha nem fogja megengedni, hogy pusztán eszközként bánjunk vele, amit csak a saját céljaink érdekében használunk.” (Részlet az Exodus 90-ből)
Az ember elvakult gőgjében még Istent is arra akarja használni, hogy saját akaratának elérésére kicsikarhasson belőle valamit. Ha a valódi szabadság útját szeretnénk járni, nem csak akkor fordulunk hozzá, ha kell valami, hanem elkezdjük szeretni Őt önmagáért, mert felismertük, hogy nincs élet nélküle. “Istent teljes szívünkkel, elménkkel, lelkünkkel és erőnkkel szeretni a tökéletes szabadsághoz vezető út. A paradoxon az, hogy amikor mindent Istennek adunk, és semmit sem várunk cserébe, Ő bőségesen elhalmoz minket ajándékaival.” (Részlet az Exodus 90-ből)
Imádkozz ma azért, hogy elengedd ezt a manipulálásra való hajlamot, és teljesen bízz Istenben, átadva magadat az Ő uralmának életed felett!
“Isten szól Mózeshez, kéri, hogy figyelmeztesse a Fáraót és az ő népét tetteik következményére. Emberek kizsákmányolása, szabad mozgásának korlátozása, nem beszélve gyermekeik meggyilkolása olyan bűn, amelynek következménye lesz. Mózes, Áronnal bátran odaáll és figyelmezteti a Fáraót tettei következményére... Mózes nem veszekedik, nem szidja, mocskolja a fáraót, egyszerűen bátran, a következményektől nem félve elmondja, hogy a rabságban tartott népet el kell engedni, mert másképp ezek és ezek a dolgok fognak történni.” (Csaba Testvér)
Irgalmas Isten kontra büntető isten
Amikor Isten nem ment meg bűneink következményeitől, abban is az Ő irgalma munkálkodik. Azt jelenti, hogy még nem mondott le rólunk. Isten “javíthatatlan” optimista: bízik abban, hogy tanulni fogunk hibáinkból, s ezért olykor megengedi, hogy megfizessük a “tanulópénzt”. Az Úr nem mindig hárítja el a bűn következményeit, de ez nem kegyetlenségének, hanem nagyrabecsülésének és “hajthatatlan” irgalmának a jele: kész újra és újra bajlódni velünk, mígnem a lelkünket kifényesíti és menyországkész állapotra nem hozza Krisztus által. Sajnos nehezen tanulunk. Istennek még a figyelmeztetésében is az a szándék lelhető fel, hogy még az ellenséges Fáraót is meg akarja menteni a bűn katasztrófális következményeitől. Sokan azt gondolják Istenről, hogy csak azokat szereti, akik jók és őket is csak addig, amíg jók. Egy szigorú, büntető, sőt könyvelő istent képzelnek el, aki olyan mint egy rossz tanár, aki könyörtelenül lecsap a legkisebb hibára is és mindenért bekönyveli az elégtelent. Azt mondják Isten szeret, de csak feltételesen. Pedig Isten feltétel nélkül szeret minden embert. Isten nem azért szeret, mert Te jó vagy, hanem mert Ő jó. Ez a természete: nem tud nem szeretni. Nem korlátozza vagy szünteti meg szeretetét a te bűnöd. Isten szeretete olyan mint a Nap. A Nap nem tud nem sütni, de a Föld tud hátat fordítani a Napnak. Ha nem érzed Isten szeretetét, akkor még vagy nem tudsz benne hinni, vagy a Sátán hazugságaival elhitette veled, hogy Isten elfordult tőled, miközben ez soha nem történhet meg. Egy dolog történhet, hogy te fordítottál hátat neki. Fordulj most Isten szeretete felé, állj bele az Ő irgalmasságának sugaraiba! Ha már gyónhatsz, akkor a nagyböjtben gyónj meg! És ismerd meg, sőt tapasztald meg saját bőrödön a büntető és könyvelő isten helyett (aki csak erkölcsi teljesítményeid esetén szeret) az
IRGALMAS ATYÁT, aki feltétel nélkül szeret.
Nem Isten fordított hátat a Fáraónak, hanem a Fáraó fordított hátat Istennek és Isten ennek a következményeitől akarja megmenteni ezt a megkeményedett szívű embert. Sajnos nehezen hagyja. A csapásokat nem helyes úgy értelmezni, mint amit Isten közvetlenül akar, vagy ránk bocsát, hanem amit közvetve megenged, s amit önmagunk vagy egymás fejére hozunk azzal, hogy felborítottuk az Istennel, egymással, önmagunkkal és a teremtett világgal való harmóniát. A tíz csapás történetének sem az a mondanivalója, hogy Isten bosszút áll a Fáraón és csapásokkal bünteti, hanem épp az ellenkezője, vagyis akkor értjük helyesen, ha szimbolikusan értelmezzük azokat: Isten még a vele szembeszegülő emberért is mindent elkövet, hogy letérítse bűnös útjáról, aminek előbb vagy utóbb benne rejlő, vagyis a bűnös út természetéből, továbbá kapcsolataink és a teremtett világ rendjéből (és nem Istenből magából) fakadó csapások lesznek a következményei, melyeket Isten megenged. (Lásd: az ózonréteget sem Isten lyukasztotta ki, hanem ez emberi mértéktelenség bűne). A történet azt hangsúlyozza, hogy az Úr megbocsát nekünk, amikor bűnbánó szívvel visszatérünk hozzá és olykor bűneink pusztító következményeit is elhárítja könyörgésünkre (lásd a Fáraót), de vigyáznunk kell, nehogy visszaéljünk irgalmával, elbizakodottá és hanyaggá tegyen minket ez a nagy ajándék. Sajnos legtöbb gondot mi okozzuk saját magunknak, akkor, amikor makrancos gyerekként a bennünket végtelenül szerető Isten akarata ellen tusakodunk. Egyiptom királya ugyan megkeményedett, de az Ó és az Újszövetségben sokan komolyan vették a prófétai szót és megtértek.
“Arra buzdítalak, hogy ott ahol élsz, nagy alázattal próbálj meg Mózesként szólni a testvéreidhez. Lehet, hogy rég látsz a családban, a munkahelyen, az egyházközségben olyan dolgokat, amelyek nem Isten akarata szerintiek. Közömbös tapintattal ne mondd, hogy mások dolgába nem illik beleszólni, ne falazz a bűnnek, hanem diszkréten, négyszemközt, de határozottan figyelmeztesd testvéredet tettei következményére. Jézus szavai adjanak erőt: "Mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyek országában egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége rá, hogy megtérjen." (Lk 15,7). Testvéredet ha jó szándékkal, bölcsen figyelmezteted, akkor remélhetőleg egy jó baráttal több lesz, de ha nem inted meg, Isten a vérét számon kéri rajtad.
Ne csak csodáljuk Mózest, hanem öltsük magunkra szép, nemes vonásait is, a XXI. században!” (Csaba Testvér)
Imádkozzunk!
“Uram, Te kerestél engem, hogy elvezess a Veled való közösségbe. Mégis bálványokat csináltam magamnak, földi dolgokat helyeztem föléd, abban a hitben, hogy azok megadják nekem azt, amire vágyom. Itt állok most előtted, Uram. Vidd végbe bennem, szeretteimben a Te művedet! Alakíts át minket ezen a nagyböjti úton, és formálj minket olyan emberré, amilyennek teremtettél minket, hogy úgy szeressünk téged, ahogyan megérdemled! Ezt kérem a Te Legszentebb nevedben, Jézus. Ámen.” (Ima részlet az Exodus 90-ből)
Napi “Carlo”
Carlo számára, ahogy Szent Ferenc a szó szoros értelmében tette, a szentség az önmagunk levetkőztetését jelentette:
„A szentség nem a hozzáadás, hanem a kivonás művelete: kevesebbet hagyok magamból, hogy teret kapjon Isten.”
Carlo egy metaforával segít ezt megérteni, hogy miért:
Ahhoz, hogy a magasba emelkedhessen, a hőlégballonból ki kell dobni a benne levő súlyokat, akárcsak a léleknek, akinek ahhoz, hogy felemelkedhessen a mennybe, el kell távolítania azokat a kis súlyokat, amelyeket bocsánatos bűnöknek neveznek. Végképp, ha halálos bűn történik, ilyenkor a lélek a földre zuhan. A gyónás olyan, mint a tűz a léggömb alatt, amely képessé teszi a lelket újra felemelkedni... Fontos, hogy gyakran járjunk gyónni, mert a lélek nagyon sok összetevős.
(Figueiredo, A.: Blessed Carlo Acutis, 5 steps to being a saint, ford. Bezák Tamás)
Írta és összeállította: Farkas László