Olvasmány a Kivonulás könyvéből - Kiv 31,18; 32,1-6
A szövetség megszegése
Miután befejezte szavait, amelyeket a Sínai-hegyen Mózeshez intézett, átadta neki a bizonyság két tábláját, a kőtáblákat, amelyekre Isten ujjai írtak
A nép látta, hogy Mózes késik lejönni a hegyről, azért összegyűlt Áron körül, és követelőzött: „Készíts nekünk isteneket, akik előttünk járnak. Nem tudjuk, mi történt azzal a Mózessel, aki kihozott bennünket Egyiptomból.” Áron így válaszolt: „Szedjétek le az aranyfüggőket feleségeitek, fiaitok és leányaitok füléről és hozzátok ide.” Az egész nép leszedte füléről az aranyfüggőket, és Áronhoz vitte. Ő átvette a kezükből, összeolvasztotta, és aranyborjút öntött belőle. Azok így kiáltoztak: „Izrael, ez a te istened, aki kihozott Egyiptomból.” Mikor Áron ezt látta, oltárt épített előtte, és kijelentette: „Holnap az Úr ünnepe lesz.” Másnap reggel korán fölkeltek, égőáldozatot és közösségi áldozatot mutattak be. Az egész nép letelepedett enni és inni, azután újra fölkeltek, és mulatoztak.
Gondold át!
Mózes otthagyta a véneket és a népet, majd negyven napot és negyven éjszakát töltött a Hóreb hegyén, ahol az isteni hang hívta a sűrű felhő közepéből. A nép békétlen és nyugtalan volt. Egyesek kétségbeestek, mások arról suttogtak, hogy Mózes nem tér vissza:
„A nép látta, hogy Mózes késik lejönni a hegyről, azért összegyűlt Áron körül és követelőzött: „Készíts nekünk isteneket, akik előttünk járnak. Nem tudjuk, mi történt azzal a Mózessel, aki kihozott bennünket Egyiptomból.”” (Kiv 32,1)
“Nagy kísértése az embernek, hogy amikor Isten nem alkalmazkodik az előre elkészített tervekhez, és nem követi a szükségleteink ütemét, hanem legszabadabb akaratát gyakorolja, istent készít a saját elképzelése szerint, elfelejti, hogy Isten Teljesen Más, Ő meghalad minden értelmi fogalmat. Ilyenkor alkot egy “talicska-istent”, aki ugyan előtte jár, de igazából egy kezelhető, irányítható istent keres, aki a közvetlen szükségleteknek megfelelően mozgatható.” (A pusztán túl) Virágvasárnap is ezért fordul drámába: a Hozsannázó tömeg hirtelen ezt kiáltja: “Keresztre vele!”, amint látja, hogy Jézus nem váltja valóra önző és hamis reményeiket: nem harci lovakkal és szekerekkel vonul Jeruzsálembe, hogy felszabadítsa őket a rómaiak uralmától, hanem szamárháton. Áron gyenge, hogy ellenálljon keményszívűségüknek, ahogy Pilátus is.
„Áron így válaszolt: „Szedjétek le az aranyfüggőket feleségeitek, fiaitok és leányaitok füléről és hozzátok ide.” Az egész nép leszedte füléről az aranyfüggőket és Áronhoz vitte. Ő átvette a kezükből, összeolvasztotta és aranyborjút öntött belőle. Azok így kiáltoztak: „Izrael, ez a te istened, aki kihozott Egyiptomból.”” (Kiv 32,2-4)
“Istent ezzel szemben soha nem lehet bezárni egy formába, szóba vagy képbe és a mi szükségleteink szeszélyeit kiszolgáló, manipulálható isten nem is igazi Isten. Isten nem a mi kényünk-kedvünk szerint, hanem saját hűséges természete szerint viselkedik. „Ha mi hűtlenné válunk is, Ő hű marad, mert önmagát soha nem tagadhatja meg.” (2Tim 2,13) Másként nem lehetne a biztos szikla, s nem tudna valódi támaszt és biztonságot nyújtani.” (A pusztán túl)
Isten türelmes és megértő az emberi gyengeséggel szemben, ő nagyon jól tudja, hogy „agyagból készültünk”. Azonban soha nem tűri el, hogy ne tiszteljék, hogy manipulálni akarják, vagy mással pótolják. Ezért a féltékenység tüzétől égve megparancsolja Mózesnek: „Siess, menj le, mert vétkezett a te néped, amelyet te hoztál ki Egyiptomból.” (Kiv 32,7) Isten többé már nem akar tudni semmit a pátriárkák fiainak jövőjéről. Múltbeli kapcsolatát is megtagadja velük, amikor leszögezi, hogy nem Ő, hanem Mózes hozta ki ezt a népet, amely nem az övé, hanem Mózesé.” (A pusztán túl) Rögtön meg is magyarázza elutasításának miértjét: „Az Úr így szólt Mózeshez: Hamar letértek az útról, amelyet előírtam nekik. Öntött borjút csináltak maguknak, azt imádták, áldozatot mutattak be előtte, és így beszéltek: Izrael, ezek a te isteneid, akik kihoztak téged Egyiptomból.” (Kiv 32,7-8)
Az igaz Isten igaz imádata felszabadít minket, míg a bálványok hamis imádata rabszolgasorba taszít. Bálvány mindaz, ami nem Isten és fontosabb számodra mint az Isten. A bűn szándékos elfordulás az Élő Istentől, aki minden gondolaton és képzeleten túl van, aki megközelíthetetlen fényben lakik, és egy közelebbinek tűnő és kényelmesebb “istenhez”, egy teremtményhez, egy rossz szokáshoz egy élvezethez, dolgokhoz vagy személyekhez való odafordulás, akiket/amit Isten helyett választunk. Ilyenkor nem az élő Istentől, hanem ezektől a dolgoktól/személyektől várjuk az életet, a boldogságot, a jobblétet és máris bálvánnyá válnak az életünkben.
“A bálványimádásról hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az a távoli múlthoz vagy a primitív vallásokhoz tartozik. Az igazság azonban az, hogy a bálványimádás korunk gyakori kísértése… Vallási történelmünk és érzékenységünk (olykor ráadásul) arra késztet bennünket, hogy olyan istent alkossunk, akinek van némi felszínes hasonlósága azzal az Istennel, aki Krisztusban kinyilatkoztatta magát. Mint az izraeliták a Sínai-félszigeten, mi magunk is ugyanezen a néven hívjuk Őt továbbra is… Inkább olyan istent formálunk magunknak, aki jobban illik hozzánk, aki kielégíti az általunk azonosított igényeket, akivel jól érezzük magunkat, és aki nem állít minket kihívás elé ott, ahol nem akarunk kihívással találkozni. Hamis istent alkotunk, és úgy teszünk, mintha az lenne az Igaz Isten. A probléma az, hogy az általunk teremtett isten nem létezik a saját elménken kívül. Amikor szembe kell néznünk valódi ellenségeinkkel, amikor a halál és az ördög felemelkedik, hogy rabszolgasorba taszítson minket, …rá fogunk jönni, hogy az általunk gondosan megalkotott isten nem tud megmenteni minket… és nem volt mással dolgunk, mint egy árnyékkal és egy illúzióval.” (Részlet az Exodus 90-ből)
Tegyünk elhatározást, hogy ellenállunk a bálványalkotó hajlamunknak. Fogalmazzuk meg vágyunkat arra, hogy “egységben akarunk lenni azzal, Aki Van, nem pedig egy fantommal, aki nincs”. (Részlet az Exodus 90-ből) A saját illúzióink Istenről nem fog boldoggá tenni bennünket. “Ha ez azt jelenti, hogy csendben kell ülnünk, miközben Isten a hegyen, egy felhő alatt munkálja akaratát, akkor is kérjük a kegyelmet, hogy türelmesek maradjunk, és hittel várjuk őt.” (Részlet az Exodus 90-ből)
Imádkozzunk!
Uram, Te vagy az egyetlen ÉLŐ ISTEN. Te vagy az, AKI VAN. Még akkor is, ha áthatolhatatlan fényességben lakozol és nem mindig vagy érzékelhető számomra, amíg törékeny emberi természetem egyre jobban bele nem öltözik a Tiédbe. “Vágyom arra, hogy lélekben és igazságban imádjalak Téged. Tárd fel előttem azokat a bálványokat, amelyek még mindig beszennyezik Rólad alkotott képemet és rabságban tartanak engem! Szabadíts meg engem kötelékeiktől, és állíts vissza a szabadság útjára!” Segíts növekednem annak elfogadásában, hogy ki is vagy valójában, hogy ne a saját elképzeléseimet kövessem, hanem Téged! Adj nekem engedelmességet ahhoz, hogy ne saját akaratomat, hanem inkább a Tiédet kövessem és elfogadjam mindazt, amit kinyilatkoztattál. Segíts elszakadnom a hamis elképzeléseimtől, amelyekhez ragaszkodom! Ezt kérem Jézus Krisztus, a mi Urunk által, aki azért jött a világba, hogy megszabadítson bálványainktól és kinyilatkoztassa az ÉLŐ ISTENT. Ámen.
Napi “Carlo”
Úgy tűnik, tisztában volt vele, hogy az életszentséghez vezető út megkívánja, hogy az ember együttműködjön azokkal a kegyelmekkel, amelyeket Isten a szentségeken, az imádságon és a folyamatos önmegtagadáson keresztül küld nekünk, hogy a szeretetben tökéletesedhessünk. Ez Isten akarata.
„Csak az lesz valóban szabad, aki Isten akaratát teljesíti” – mondogatta Carlo.
Carrai atya elmondása szerint Carlo rendkívüli állhatatossággal látogatta őt. Szinte minden találkozójuk végén kérte a bűnt szentségét, még a legapróbb hibáit is meggyónta. „Az egyetlen dolog, amitől valóban félnünk kell, az a bűn” – mondta. „Határozottan végbe kell vinni az exodust a bűnből!” [szerk. megjegyzése: vagyis végleg el kell hagyni a bűnös szokást és egy új, tisztább élet felé kell lépni, hasonlóan a választott nép kivonulásához]. Lelki atyja tanácsát követve hetente gyónt, akár Milánóban, akár Assisiben tartózkodott.
„Miért aggódnak az emberek annyira testük szépsége miatt, miközben nem törődnek lelkük szépségével?” – meghökkenve tette fel a kérdést.
(Figueiredo, A.: Blessed Carlo Acutis, 5 steps to being a saint, ford. Bezák Tamás)
Írta és összeállította: Farkas László