Olvasmány a Kivonulás könyvéből - Kiv 23,20-33
"Nézd, előtted küldöm angyalomat, hogy őrizzen utaidon, és elvezessen arra a helyre, amelyet kijelöltem. Tiszteld őt, hallgass szavára és ne lázadozz ellene. Engedetlenségedet nem bocsátaná meg, mivel az én nevem van benne. De ha hallgatsz a szavára és megteszel mindent, amit parancsol, akkor ellensége leszek ellenségeidnek és szorongatni fogom azokat, akik téged szorongatnak."
"Akkor angyalom előtted fog járni, elvezet az amoritákhoz, a hettitákhoz, a perizitákhoz, a kánaániakhoz, a hivvitákhoz, a jebuzitákhoz, és én kiirtom őket. Ne imádd isteneiket, ne hódolj előttük, és ne utánozd tetteiket. Inkább rombold le bálványaikat és törd össze emlékoszlopaikat. Az Úrnak, a ti Isteneteknek adjátok meg a köteles tiszteletet. Akkor megáldom kenyeredet és vizedet, s távol tartom tőled a betegségeket. Országodban nem lesz asszony, aki elvetél vagy meddő marad, s életed napjait teljessé teszem. Előre félelmet keltek irántad és zűrzavart támasztok azokban a népekben, ahová mégy, s megfutamítom előtted ellenségeidet. Darazsakat küldök előtted, hogy a hivvitákat, a kánaániakat és a hettitákat elűzzék előled. De nem űzöm el őket egyetlen év alatt, mert akkor az ország pusztasággá válnék, s a vadállatok a te károdra elszaporodnának. Csak lépésről lépésre űzöm el őket előled, ameddig eléggé elszaporodsz, hogy az országot birtokba vehesd. Területedet kiterjesztem a Sás-tengertől a filiszteusok tengeréig, a sivatagtól a folyóig. A föld lakóit hatalmadba adom és te fogod elűzni őket. Ne köss szövetséget sem velük, sem isteneikkel. Nem maradhatnak földeden, nehogy ellenem bűnre kísértsenek. Ha isteneiknek szolgálnál, azzal saját vesztedet okoznád.”
Gondold át!
Minden tipizálás kicsit sántít, de talán nem tévedünk, ha azt mondjuk, hogy vannak úgynevezett nőies és férfias erények. Nőies erények például a befogadás, alázat, ráhagyatkozó engedelmesség, elfogadás, gyengédség. A női lét lényegéhez tartozik az élet befogadása és kihordása, a harmónia teremtés és inspiráció. Férfias erények a kezdeményezés, a határ állítás és kritikus megkülönböztetés, erő és bátorság a változtatáshoz, alkotáshoz. A férfi lét lényegéhez tartozik az életfakasztás, változást hozó folyamatok indítása és a harc. A férfiasság az igazságossággal és a tevékenységgel közvetítődik.
Keresztényként gyakran hangsúlyozzuk a “feminim” erényeket, de nem helyezünk akkora hangsúlyt a “maszkulin” készségek kifejlesztésének fontosságára. Európai társadalmunk feminim jellegű lett. Mindenféle másság elfogadást és polgárjogot igényel magának, miközben Isten - a tökéletes egység - nem tud eggyé válni mindennel. Istenben világos határok “találhatók”. Isten nem tud eggyé válni a hamissággal és a bűnnel. Egész egyszerűen természetidegen az számára. Ez azt is jelenti, hogyha Istennel eggyé szeretnénk válni, akkor nekünk is meg kell törnünk a közösséget a hamissággal és a bűnnel és harcolnunk kell minden olyan belopakodó ellenséggel, amely az életünk olyan területeit foglalja be, amit nekünk kellene belaknunk. Ezt jelképezi a hetiták, amoriták és hivviták elűzése és kiirtása. Nem kívül találhatók ugyanis az igazi ellenségek, hanem belül, a bensőnkben rejlenek. Ezt a zsidósággal is hosszú évszázadokon keresztül értette meg Isten, mígnem Jézus az erőszakmentes - de nem erőt nélkülöző - szeretet útját megmutatta. Jézus szelídsége nem a gyengék szelídsége, hanem az erőseké. Olyan személyé, aki üthetne, de nem üt, parancsolhatna, de inkább kér. Jézus nem tutyimutyi és elpuhult kereszténységet akar, hanem olyan tanítványokat, akik agonizálva (mint akik az életükért küzdenek) törekszenek “bejutni a szűk kapun” (a Lk 13,24-ben a görög “agonidzeszte” szó szerepel az “igyekezzetek” szó helyén), amely az életre vezet. Ezen a kapun nem mások megelőzése és legyőzése árán lehet bejutni, hanem önmagunk legyőzésével, vagyis nemcsak nőies, hanem férfias készségek elsajátítására is szükségünk van, ha üdvözülni akarunk.
Sokszor neheztelünk Istenre, hogy miért nem veszi észre és jutalmazza meg szelídségünket, vagy azt, hogy háttérbe húzódva, passzívan várjuk a csodát. Olykor úgy tűnik, még Jézus sem tud rajtunk addig segíteni, amíg nincs bennünk akarat és passzívan várjuk a csodát. Ezt látjuk számos meggyógyított ember esetében, pl. a vak Bartimeusnál is, akinek Jézus azt mondja: “Menj, hited meggyógyított Téged!” (Mk 10,52). Bizonyára más koldus is ülhetett Jerikó határában, Jézus mégis csak azt gyógyította meg, aki kitartóan kiáltott hozzá és tett is a gyógyulásáért lépéseket. Az élet egy harc, és senki sem úszhatja meg azt. Nem az a döntő azonban, hogy küzdünk és erőfeszítéseket teszünk-e, hanem az, hogy Istennel vagy egyedül küzdünk-e. Valaki ellen vagy valamiért küzdünk-e. Kulcsfontosságú megtudnunk azt is, hogy erőfeszítéseink mire irányuljanak, mert gyakran teszünk erőfeszítéseket, hogy bizonyos dolgokban növekedjünk, miközben Isten mást kér tőlünk. Nem az erő mindennek a mozgatója, hanem ihletettségre is szükség van. Olykor az erőfeszítésünket arra kell irányítanunk, hogy “ne tegyünk” valamit, lelassuljunk, elcsendesedjünk, máskor aktivitásra. Szükség van mind a “férfi” mind a “női” pólusra, ha az életünk útját Isten akaratában akarjuk járni.
A a pusztában táborozó zsidó nép itt egy biztatást kap, hogy folytassa tovább az útját a megígért föld felé, továbbá egy előrejelzést is, hogy ne gondolják, hogy amint megérkeznek Kánaán földjére, akkor minden az ölükbe hullik. Lesz egy kis probléma: azt a földet más népek lakják, akik ráadásul hamis isteneknek és bálványoknak szolgálnak és hallani sem akarnak az Úr útjairól. Fel akarja készíteni a népét, hogy nem csak az Egyiptomból való szabadulás, hanem saját földüknek a belakása és birtokbavétele sem lesz sétagalopp. Egy hosszú folyamat eredménye lesz majd a honfoglalás. Észre kell vennünk a történet szimbolikus jelentését. “Isten eljött az ellenség által megszállt területre, hogy életet adjon a lázadó és haldokló emberi fajnak. Ha népe szentté válik, ahogyan kellene, elkerülhetetlenül fel fogja kelteni a démoni hatalmak haragját és gyűlöletét, akik az emberiséget a markukban tartják. Az Isten által meghatározott időben Jézus le fogja győzni ezeket a pokoli ellenségeket, de ezt a hívei folyamatos harca és ébersége által fogja elérni. Az izraeliták tapasztalataiban Isten megtanít minket a szellemi háború valóságára. Ahogy Szent Pál is mondja: „Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen.” (Ef 6,12).” (Részlet az Exodus 90-ből)
“Két fontos igazságot kell szem előtt tartanunk, miközben szabadságunk felé vándorlunk. Az első, hogy elkerülhetetlenül harcolnunk kell életünkért és szabadságunkért.” (Részlet az Exodus 90-ből) „Józanok legyetek és vigyázzatok. Ellenségetek, a sátán, ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt, és keresi, kit nyeljen el.” (1 Pt 5,8). Ezt jelképezi az, hogy a zsidóknak nem szabad közösködniük az Ígéret földjét megszállva tartó ellenséges népekkel, hanem ki kell irtaniuk őket. Amikor ugyanis keveredtek pogány népekkel, akkor átvették azok pogány és istentelen szokásait. Szimbolikusan szabad csak ezt értelmezni, mert Isten soha nem ad parancsot egy nép kiirtására, holochausztjára. Akkor értjük helyesen ezeket az ószövetségi részeket, ha arra gondolunk, hogy a bűneinkkel semmiféle titkolt kompromisszumot nem szabad fenntartanunk, ki kell irtanunk azokat magunkból.
- Neked milyen függőséged, rossz szokásod van, amit - már tapasztalod - addig nem tudsz elhagyni, amíg nem vállalod a teljes absztinenciát?
- Mi az, amire azt hazudod magadnak, hogy “csak egy kicsit” hadd engedjem meg magamnak, hiszen kis mértékben nem árt? Aztán gyakran azt tapasztalod, hogy abból nem csak egy kicsi lesz, hanem megint eluralkodik vagy teret nyer vagy lassan ölő méregként rombolni kezd az életedben.
Van egy második igazság, amit gyakran elfelejtünk, hogy maga Isten harcol értünk. Enélkül könnyen elkeseredhetünk, kétségbeesés uralkodhat el rajtunk, hogy nem leszünk képesek megküzdeni nehézségeinkkel vagy gyengeségeinkkel. Örömhír, hogy nem egyedül kell küzdened, hanem az Úr harcol érted, ahogy itt is megígéri népének: „megfutamítom előtted ellenségeidet.” De érdekes, hogy rögtön ezután azt mondja: „Te fogod elűzni őket.” Most akkor Isten, vagy mi fogjuk elűzni az ellenségeinket? “A válasz, hogy mindkettő. Isten az, aki harcol, és elnyeri a győzelmet, de Ő örömmel szerzi meg azt a győzelmet rajtunk keresztül. Tartsuk meg bizalmunkat Istenben, aki megígérte, hogy harcol és legyőzi ellenségeinket, bármekkora hatalommal rendelkeznek is.” (Részlet az Exodus 90-ből)
Imádkozzunk!
Uram, Te küzdesz értünk, és senki sem állhat ellened. Köszönöm, hogy előttem küldöd angyalodat a szabadságért folytatott harcomban. “Taníts meg arra, hogy jobban támaszkodjam rád, azáltal, hogy elismerem gyengeségemet és szükségemet rád, és növelem a bizalmamat hatalmas kezedben. Űzd el előlem ellenségeimet, a fáraókat, akik alantas ösztöneim rabszolgaságában tartanak. Tégy engem a Te szíved szerinti harcossá, hogy kész legyek követni Téged, bárhová is vezetsz. Alakíts át olyan emberré, akit az élet hullámai sem ráznak meg, mert szilárdan melletted áll. Add meg nekem az alázatot, hogy megőrizzem békémet, tudva, hogy nincs ellenség mely erősebb lenne nálad. Tégy szabad emberré, hogy szeretteimet a szabadságra vezessem benned.” (Ima az Exodus 90-ből) Ezt kérem Jézus Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.
Napi “Carlo”
Lelkivezetője, Carrai atya elmondása szerint Carlo rendkívüli állhatatossággal látogatta őt. Szinte minden találkozójuk végén kérte a bűnbocsánat szentségét, még a legapróbb hibáit is meggyónta. „Az egyetlen dolog, amitől valóban félnünk kell, az a bűn” – mondta. „Határozottan végbe kell vinni az exodust a bűnből” (szerk. megjegyzése: vagyis végleg el kell hagyni a bűnös szokást és egy új, tisztább élet felé kell lépni, hasonlóan a választott nép kivonulásához). Lelki atyja tanácsát követve hetente gyónt, akár Milánóban, akár Assisiben tartózkodott.
(Figueiredo, A.: Blessed Carlo Acutis, 5 steps to being a saint, ford. Bezák Tamás)