Olvasmány a Számok könyvéből - Szám 11,4-6; 10-20; 24-25; 31-35
Az a gyülevész népség pedig, amely velük feljött, kívánságra gerjedt, s leült és siránkozott és Izrael fiait is csatlakozásra bírta és azt mondta: „Ki ad nekünk húst enni? Emlékszünk a halra, amelyet ingyen ettünk Egyiptomban, eszünkbe jut az uborka, a dinnye, a póréhagyma, a vöröshagyma s a fokhagyma. Most száraz a torkunk: nem lát szemünk semmi mást, csak mannát.”
Hallotta tehát Mózes, hogy siránkozik a nép családról családra, mindenki a sátra ajtajában. Erre igen felgerjedt az Úr haragja, de Mózesnek is tűrhetetlennek tűnt ez a dolog. Azt mondta azért az Úrnak: „Miért nyomorítottad meg szolgádat? Miért nem lelek kegyelmet előtted, s miért raktad énrám az egész nép terhét? Hát én fogantam-e ezt az egész sokaságot, vagy én szültem-e őt, hogy azt mondod nekem: »Hordozd őket kebleden, amint a dajka szokta hordozni a csecsemőt, s vidd el őket arra a földre, amely felől megesküdtél atyáiknak?« Honnan vegyek húst, hogy adjak ekkora sokaságnak? Sírnak nekem és mondják: »Adj nekünk húst enni!« Én egyedül nem győzöm ezt az egész népet, mert nehéz az nekem. Ha azonban te másként ítélsz, akkor kérlek, ölj meg engem, s találjak kegyelmet szemed előtt, hogy ne szenvedjek ennyi nyomorúságot.”
Azt mondta erre az Úr Mózesnek: „Gyűjts egybe nekem hetven olyan férfit Izrael vénei közül, akikről tudod, hogy a nép vénei s elöljárói, s vidd őket a szövetség sátrának ajtajához és állítsd ott őket magad mellé. Én majd leszállok és szólok neked, s elveszek lelkedből, s odaadom nekik, hogy hordozzák veled a nép terhét, s ne terheljen az téged egyedül. A népnek pedig mondd: Szentelődjetek meg: holnap húst esztek. Hallottam ugyanis, hogy azt mondtátok: »Ki ad nekünk húst enni? Jó volt nekünk Egyiptomban.« – Ad tehát majd nektek húst az Úr, s esztek, nem egy nap, sem kettőn, sem ötön, sem tízen, sem húszon, hanem egy egész hónapig, míg ki nem jön orrotokon, s utálatossá nem válik, mivel megvetettétek az Urat, aki közöttetek van és sírtatok előtte, mondván: »Miért jöttünk ki Egyiptomból?«”
Elment tehát Mózes és elmondta a népnek az Úr szavait, s egybegyűjtött hetven férfit Izrael vénei közül, s odaállította őket a sátor köré. Ekkor leszállt az Úr a felhőben, szólt hozzá és elvett abból a lélekből, amely Mózesen volt, s odaadta a hetven férfinak. Ezek, amikor megnyugodott rajtuk a Lélek, akkor prófétálni kezdtek, máskor azonban nem.
Ekkor szél érkezett az Úrtól, fürjeket ragadott fel a tengeren túlról, s elhozta őket és a táborra hullatta, egynapi járóföldre körös-körül, a tábor minden oldalán; két könyöknyi magasságban repdestek a föld felett a levegőben. Felkerekedett erre a nép, s azon az egész napon és éjszakán meg a következő napon szedte a fürjeket. Még aki keveset gyűjtött, annak is volt tíz hómernyi; és kiterítették őket a tábor körül. Még a foguk között volt a hús és még el sem fogyott ez az eledel, amikor íme, felgerjedt az Úr haragja a nép ellen, s megverte felette nagy csapással. Erre elnevezték azt a helyet a Kívánkozás sírjainak, mert ott temették el a kívánkozó népet. Aztán elindultak a Kívánkozás sírjaitól, s eljutottak Hácerótba, s ott telepedtek meg.
Mérges kígyók
A nép a szabadságra vezető utat ismét hosszúnak és kényelmetlennek tartotta, ezért most meg az unalmasnak tartott manna-étel miatt kezdett el panaszkodni: „Miért hoztatok ki Egyiptomból, hogy elpusztuljunk a pusztában? Hisz se kenyér, se víz nincsen. Ez a nyomorúságos eledel utálattal tölt el minket!” (Szám 21,5) Amiért az isteni adományt lebecsülték, a puszta átváltozott viperafészekké. Minden kő alól kígyó kúszott elő, sok embert megmartak és megöltek. Ebben a helyzetben a nép felismeri tévedését: „Vétkeztünk amikor zúgolódtunk az Úr ellen és teellened. Járj közben értünk az Úrnál, hogy vigye el ezeket a kigyókat rólunk!” (Szám 21,7) Mózes szeretetének tisztultsága itt mutatkozik meg, amikor nem vág vissza azzal, hogy megérdemlitek a sorsotokat, hanem igazi vezetőnek mutatkozik és közbenjár az Úrnál. Az Úr pedig nem ad egy hatásos csoda szérumot, hanem a hit a bűnbánat és az engedelmesség gesztusát teszi a gyógyulás feltételévé, amikor Mózessel egy rézkígyót helyeztet ki egy póznára, s csak aki elismerve lázadását és bűnei megérdemelt következményeként a kígyókat, bűnbánatot tart és hittel feltekint, az szabadul meg a halálos marástól.
Ha a bűn a paradicsomban a tekeredő kígyó képében megjelenő ellenség által jött a világra, akkor a megváltás Annak a szeretete által van jelen, aki a keresztfán - a póznára kitűzött rézkígyóhoz hasonló - kicsavarodott testtel, véresen összeverve és végsőkig eltorzítva „féreghez” és nem emberhez hasonlított. Ezt imádkozta ugyanis Jézus a kereszten a 22. zsoltárt önmagára vonatkoztatva: “Én pedig féreg vagyok, nem ember, az emberek gúnytárgya s a népek megvetettje. Mind, aki lát, gúnyt űz belőlem, elhúzza száját és fejét csóválva mondja: „Az Úrban bízott, hát mentse meg, segítsen rajta, ha szereti!” (Zsolt 22,7-9) Bűneink szörnyű következményeivel a keresztre szegezettre tekintve szembesülünk és a kereszten felmagasztalt Jézusra hittel feltekintve a kereszt ezután Istennek a bűn mérgével sebzett emberiség iránti végtelen szeretetét tanúsítja, és az ember egyedül itt nyerhet gyógyulást. (Jose H. Prado Flores, A pusztán túl)
Mózes depressziója
Alig, hogy kikeverednek a végveszedelemből már megint visszakívánkoznak a rabszolgaság kockázat- és felelősségvállalás nélküli „biztonságába”, ahol legalább póréhagymát, uborkát és halféléket is kaptak. Vissza akarnak fordulni. Ha nem, akkor pedig a puszta szélén félúton, minden ésszerűséget félretéve húsféléket követelnek. Ezen a ponton Mózes, aki nem félt szembeszállni a fáraóval és a Vörös-tengernél sem csüggedt el a legborzalmasabb depresszióba esett: „Ha továbbra is így akarsz bánni velem (Istenem), akkor inkább ölj meg!” (Szám 11,5) Amikor szem elől téveszti, hogy Isten megígérte neki: „veled leszek” (Kiv 3,12) lelkileg összeomlik: „Lehet annyi juhot meg marhát vágni nekik, hogy elég legyen számukra…? (Szám 11,22). „Egyedül nem bírom ezt a népet, nagyon nehéz nekem.” (Szám 11,14) (A pusztán túl)
Ez a nép vándorolt, de nem haladt előre, elhagyta Egyiptomot, de szíve a piramisok árnyékában maradt, még nem rázta le magáról a szolgaság lelkét. Mózes kifakad: nem tűröm tovább, ahogy velem bánsz. Ebbe az ügybe nem a saját akaratomból kerültem, Te hoztál engem ebbe a helyzetbe. Én ennek a népnek sem apja, sem anyja nem vagyok. Te adtál életet nekik. Te vagy értük a felelős. Isten mindkét irányban válaszolt.
Váratlanul szelet támasztott és fürjeket vezetett a tenger mellé, melyek a hosszú repüléstől kimerülve ellepték a tábort. Az ember hajlamos, hogy meghatározza az isteni cselekvés koordinátáit vagy meghúzza Isten hatalmának határait. Mózesnek nem kiszállni kell az életből, hanem megtanulni másképp, nagyobb hittel élni, Istenben bízva élni.
Ezután Isten a másik kérésre is reagálva utasította Mózest, hogy ossza meg terheit hetven vénnel.
Mózes eljut a határáig
Sokszor van úgy az életben, hogy nehezen tanulunk. Mózes is így volt ezzel. Istennek mindig el kellett őt vinnie a határáig, hogy végre megtanulja a leckét: Isten ügye nem emberek kezében van. Már annyiszor megtapasztalta pedig, hogy Isten közbelép, ahol emberi erő már nem segíthet, mégis kiújul depressziója. A depressziója mögött valójában kishitűsége húzódik meg. Ugyanez kíséri/kísérti őt végig a kezdetektől: egyszer alkalmatlansága miatt keres kifogásokat, máskor meg túldimenzionálja fontosságát. Állandóan külső visszaigazolásokból keresi értékességének megerősítését, ezért, amikor túl sok sértés éri, akkor “kipukkad” nárcizmusa, ami szintén azt “hivatott” elrejteni, hogy mennyire bizonytalan önmagában.
Isten országa sem emberi erőre épül, hanem Isten Szentlelkének erejére. Ezért alkalmatlanságunk tudatában bátran tegyük meg, amire Isten hív bennünket és ne essünk kétségbe, amikor elmarad az azonnal látható eredmény, s úgy tűnik, minden erőfeszítésünk hiábavaló. Legközelebb, amikor úgy érzed, hogy “elfogytál”, vagy hogy lenne egy kifogásod, hogy Isten miért nem tud téged használni, gondold át a következőket:
Noé iszákos volt,
Ábrahám túl öreg.
Sára meddő volt,
Izsák egy álmodozó.
Jákob hazudós volt,
Lea csúnya.
Józsefet bántalmazták.
Mózes dadogós volt
és birkákat terelgetett,
ráadásul gyilkos volt (Dávid és Pál szintén).
Debóra nő volt,
Gedeon félénk.
Sámsonnak hosszú haja volt,
Jefte anyja parázna nő volt,
Ozeásnak a felesége volt parázna,
Ráháb pedig maga volt parázna.
Dávid túl fiatal volt (Jeremiás és Timótheus szintén),
Dávidnak idegösszeroppanása volt, és egy afférja.
Illés hajlamos volt az öngyilkosságra,
Jeremiás depresszív típus volt.
Izajás szidalmazott volt
és meztelenül prédikált.
Dánielt az oroszlánok vermébe dobták,
Jónás elfutott a szolgálat elől.
Noémi özvegy volt.
Jób elvesztette vagyonát, egészségét és gyermekeit.
Keresztelő János sáskát evett,
Péternek dühkitörései voltak és megtagadta Jézust.
János önigazult volt,
a tanítványok elaludtak.
Máté tolvaj volt,
Simon fanatikus,
Nathanael cinikus.
Márta folyton aggodalmaskodott,
Mária lusta volt.
Mária Magdaléna démoni megszállás alatt volt.
A kisfiúnak csak 5 kenyere és 2 hala volt.
A szamáriai nőnek sok szeretője volt.
Zakeus túl kicsi volt,
a csikó, amin Jézus bevonult csak egy szamár volt.
Simon, a Rufusz fia csak egy járókelő volt.
Pál fogoly volt, rossz szónok.
Fülöp hirtelen eltűnt,
Márk mindennel felhagyott,
Timótheusnak gyomorfekélye volt.
És Lázár… nos, Lázár halott volt.
Tehát… mi a te kifogásod?!
(Ismeretlen szerző az internetről)
Ha Isten küld, mire vársz még?
Amikor elfogy az erő, akkor sincs kifogás. Istennek mindig van egy jó megoldása.
Mózes, amikor majd összeroppan a teher alatt, rájön, hogy Istenre és másokra is tehet át felelősséget.
Isten nem az alapján használ minket, hogy mik vagyunk, hanem annak ellenére, hogy mik vagyunk.
Nem az alapján használ minket, hogy mire érzünk erőt magunkban, hanem, hogy mire akar minket képessé tenni. …hogy egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe előtt” (1Kor 1,29)
Imádkozzunk!
Urunk, mindenható Istenünk taníts minket elfogadni a határainkat ugyanakkor azt is, hogy Veled minden lehetséges. Adj alázatot, hogy ne játszunk “mindenhatót” és felismerjük, amikor a nélkülözhetetlenség égisze alatt tündökölve feleslegesen túlterheljük magunkat, vagy elmulasztunk másokat formába lendítve megajándékozni a kompetencia érzetével. Adj bölcsességet okosan megosztani a feladatainkat társfelelősökkel és nálad hagyva a végső felelősséget adj erőt, hogy legyőzzük kifogásainkat! Ezt kérjük Krisztus, a mi Urunk által! Ámen!
Napi “Carlo”
Mózes ezen a ponton kezdte megelégelni a rábízottakat, de aztán Isten segít neki abban, hogyan birkózzon meg a feladatokkal. “Carlo nagyon szerette azokat a szenteket, akik legutolsóknak szentelték magukat. Teréz Anya néhány mondatát, amelyek különösen tetszettek neki, ki is írta magának: “...Ne keressétek Jézust messzi földeken! Ő nincs ott. Ő itt van közel hozzátok… Ha van rá szemetek, megtaláljátok Kalkuttát bárhol a világon… Tudom, hogy talán arra vágytok, hogy Kalkuttába utazzatok, de könnyebb a messzi embereket szeretni. Nem könnyű viszont azokat szeretni, akik mellettünk élnek.””(Antonia Salzano Acutis és Paolo Rodani, A Fiam titka, 13.)